Houllier szerint túlságosan tisztelték a Milant

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.03.30. 13:44
Címkék
Szerda este folytatódott a Bajnokok Ligája küzdelme. A negyeddöntő első mérkőzésén az Inter hazai pályán egygólos előnyt szerzett a Villarreal ellen, míg előbbi városi riválisa, az AC Milan a francia Lyon otthonából távozott egy értékes 0-0-ás döntetlennel. A találkozók után természetesen az érintett vezetőedzők is értékelték a látottakat.
Mahamadou (Lyon, balra) és Gilardino (Milan, jobbra) fejpárbaját ezúttal előbbi nyeri
Reuters
Mahamadou (Lyon, balra) és Gilardino (Milan, jobbra) fejpárbaját ezúttal előbbi nyeri
Mahamadou (Lyon, balra) és Gilardino (Milan, jobbra) fejpárbaját ezúttal előbbi nyeri
Reuters
Mahamadou (Lyon, balra) és Gilardino (Milan, jobbra) fejpárbaját ezúttal előbbi nyeri


LYON (FRANCIA) – AC MILAN (OLASZ) 0-0

Gérard Houllier (Lyon): A kelleténél sokkal jobban tiszteltük ellenfelünket, különösen az első húsz percben. Ebben a periódusban játékosaim elfogadhatatlan teljesítményt nyújtottak. Talán ez a szint, egy igazi nagycsapat ellen játszani a BL-negyeddöntőben, még túl magas nekik.

A második félidőben már nagyobb intenzitással játszottunk, a döntetlen végül reális eredménynek mondható a mérkőzés összképe alapján és igazán érdekessé teszi a visszavágót. Továbbjutásunkhoz jobban kell játszanunk, mint a hazai találkozón és legfőképpen gólt kell lőnünk Milánóban, ami viszont a házigazdák ellen nagyon nehéz feladatnak ígérkezik.

Carlo Ancelotti (AC Milan): Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első félidő első felében tulajdonképpen csak a mi akaratunk érvényesült. A második félidőben aztán már kiegyenlítődött a mezőnyjáték. Csapatom nagyon szép játékot mutatott be a második felvonásban, igaz ugyanezt elmondhatom a Lyonról is.

Végig sportszerű találkozó volt, amelyen két gyors csapat nagy iramot diktált. Tulajdonképpen a helyzeteink is megvoltak a győzelemhez, de a kiváló teljesítményt nyújtó Coupet kapus kifogott rajtunk, nem tudtunk túljutni rajta. Mindkét csapatnak megmaradt az esélye az elődöntőbe jutásra, de szerintem mi az idegenbeli 0-0 után egy kicsivel azért sanszosabbak vagyunk.

Martins (Inter, balra) lövését Gonzalo (Villarreal, jobbra) igyekszik blokkolni
Reuters
Martins (Inter, balra) lövését Gonzalo (Villarreal, jobbra) igyekszik blokkolni


INTERNAZIONALE (OLASZ) – VILLARREAL (SPANYOL) 2-1 (1-1)

Szavazás

Mely' csapat nyeri a BL-t?

Írja be az itt látható számot!
Roberto Mancini (Internazionale): Saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy a Villarreal milyen fantasztikusan erős csapat, két világklasszis csatárral megerősítve.

Végig nagyon magas fordulatszámom pörögtek, így a végeredménynek örülök. Úgy gondolom, hogy akár a visszavágót is meg tudjuk nyerni, amellyel bebiztosítjuk továbbjutásunkat az elődöntőbe.

Csapatomról annyit, hogy kicsit fáradtabbak voltunk a szokásosnál és a kelleténél, ez különösen az utolsó tizenöt percben okozott problémát.

Az első percben gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, de nagyszerűen reagáltuk le a hátrányunkat és gyorsan kiegyenlítettünk.

Adrianót dicsérni tudom, jól játszott, igaz, tud ő ennél jobban is.

Manuel Pellegrini (Villarrael): Nem szeretek veszíteni, de ez az 1-2 a mi szempontunkból jó eredménynek nevezhető, különösen annak ismeretében, amilyen játékot nyújtottunk Milánóban. Forlán korai gólja erőt és nyugodtságot adott csapatomnak és optimizmust adhat a visszavágóra.

Egy kupatalálkozón az idegenben lőtt gólnak mindig óriási jelentősége van. Vereségünk ellenére úgy vélem, hogy kiegyenlített mezőnyjátékot hozott a milánói találkozó, amelyen a döntetlen inkább megfelelt volna a játék képének.

Azonban néhány játékosommal még így sem vagyok elégedett. Nagyon kemény visszavágóra, igazi kupatalálkozóra számítok.
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Győri ETO–Gloria Bistrita

Kézilabda
7 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
11 perce

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
23 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 23. rész: férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó

Egyéb egyéni
28 perce

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
30 perce

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
50 perce

Sportlövő Bajnokok Ligája: aranyérmes a férfi puskacsapat

Egyéb egyéni
54 perce

NB I: Puskás Akadémia–Újpest

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik