David Albelda portréja
David Albelda a Valencia CF és a XXI. század elejének emblematikus középpályása: nem tudja táncoltatni a labdát a dereka körül, dekázni is csak kettőt-hármat képes talán, de elképesztő futóteljesítményével (8-12 km/mérkőzés), hasznos labdaszerzéseivel, megbízhatóságával, pontos biztonsági passzaival nélkülözhetetlen nem csak a VCF-ből, de a nemzeti válogatottból is.


Igaz, a középpályásnak nem volt könnyű dolga, hiszen az orosz Valerij Karpint, a svéd Stefan Schwarzot, a spanyol válogatott Oterót vagy Vicente Engongát kellett volna felülmúlnia a kezdőbe kerüléshez. Kölcsönadták még egy évre erősödni az akkor már első osztályú "Sárga tengeralattjáróknak", majd 1999-es visszatérte után gyorsan beverekedte magát a kezdőcsapatba, Rubén Baraja mellé. Nagyon jól megérti magát a másik erőemberrel: Albelda védekezik, ütközik, szerel s a megszerzett labdával a lehető legegyszerűbb módon az "irányítót", Baraját keresi.

Egyébként - bár már az 1999-es BL-döntőben is láthattuk őt - a Valencia 2002-es bajnoki címénél futott (a szó szoros értelmében) be igazán s lett elismert játékos maratonistákat megszégyenítő, sztahanovista munkájával, az Év válogatottjába is beszavazták. Jellemző módon sokszor azért nem játszott a Bohóc, a zseniális Pablo Aimar a középpályán Baraja mellett, mert biztonságosabb volt, ha Albelda védekezett honfitársa oldalán – s a szépség ugyebár csak másodlagos a siker mögött...

2003 decemberében új, hatéves szerződést kötöttek vele, azaz azt tervezte akkoriban, hogy ott is fejezi be pályafutását. Ugyancsak Xabi Alonso miatt kapott kevés lehetőséget a vb-selejtezőkön és a németországi tornán (nyolcat ill. kettőt), de a Valenciában időközben vezéregyéniség lett, majd némi meglepetésre a nemzeti csapatban is, hiszen Luis Aragonés tíz selejtezőn is pályára küldte. Gyakran annak ellenére, hogy klubjában száműzték a keretből, hiszen Ronald Koeman megtette őt bűnbaknak, s Albelda csak a holland tréner bukása után, négyhónapos kényszerpihenő után játszhatott bajnokin.
94-95 | Valencia CF B (II.o.) | 0 | 0 | - | - | |||||||||||||||||
95-96 | Valencia CF B (II.o.) | 31 | 4 | - | - | |||||||||||||||||
96-97 | Villarreal CF (II.o.) (k.) | 34 | 0 | - | - | |||||||||||||||||
97-98 | Valencia CF | 5 | 0 | - | - | |||||||||||||||||
98-99 | Villarreal CF | 35 | 2 | - | - | |||||||||||||||||
99-00 | Valencia CF | 21 | 0 | BL | 11 | 0 | ||||||||||||||||
00-01 | Valencia CF | 22 | 0 | BL | 11 | 0 | ||||||||||||||||
01-02 | Valencia CF | 31 | 2 | UEFA | 7 | 1 | ||||||||||||||||
02-03 | Valencia CF | 26 | 0 | BL | 11 | 0 | ||||||||||||||||
03-04 | Valencia CF | 33 | 1 | UEFA | 7 | 1 | ||||||||||||||||
04-05 | Valencia CF | 28 | 0 | BL+UEFA | 4+2 | 0+0 | ||||||||||||||||
05-06 | Valencia CF | 32 | 2 | UEFA | 5 | 0 | ||||||||||||||||
06-07 | Valencia CF | 25 | 0 | BL | 7 | 0 | ||||||||||||||||
07-08 | Valencia CF | 15 | 0 | BL | 6 | 0 | ||||||||||||||||
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag. | ||||||||||||||||||||||
|
Legfrissebb hírek

Valencia: tizenöt év után távozik a csapatkapitány
Spanyol labdarúgás
2013.06.11. 15:29

Valencia: 18 év után távozik a klublegenda
Spanyol labdarúgás
2013.02.01. 18:17

Valencia: Albelda még mindig szívesen távozna
Spanyol labdarúgás
2008.08.16. 23:58
Ezek is érdekelhetik