BL-selejtező: biztosan győzött a Liverpool Kaunasban

Vágólapra másolva!
2005.07.26. 22:48
Címkék
A címvédő FC Liverpool együttese 21 perc után hátrányba került Litvániában a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, végül azonban 3-1-re legyőzte az FBK Kaunas együttesét, így nyugodtan várhatja a visszavágót.

Óriási volt az öröm Kaunasban, amikor a hazaiak játékosa, Baravicius a 21. percben vezetést szerzett az FBK-nak a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén. A vigasság nem sokáig tartott, mert Djibril Cissé már a 27. percben válaszolt (1-1), majd újabb három perc elteltével Jamie Carragher révén már az angol együttes vezetett (1-2).

A szünet után nem kilenc perc sem telt el, amikor 11-eshez jutottak a Vörösök, s a büntetőt Steven Gerrard magabiztosan értékesítette (1-3). ez maradt a végeredmény, így Rafael Benítez csapata szinte már a harmadik selejtező-fordulóban érezheti magát.

A belga Anderlecht kiütötte az azeri Nefcsi Baki csapatát, míg a török Trabzonspor szégyenszemre 3-1-re kikapott a ciprusi Anortoszisz otthonában.
Labdarúgó BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. forduló, első mérkőzések:
FBK Kaunas (litván)-FC Liverpool (angol)1-3 (1-2)
Anortoszisz (ciprusi)-Trabzonspor (török)3-1 (1-0)
Anderlecht (belga)-Nefcsi Baki (azeri)5-0 (4-0)
Valerenga (norvég)-Haka (finn)1-0 (0-0)
Dinamo Kijiv (ukrán)-Thun (svájci)2-2 (2-1)
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Bröndby IF (dán)0-2 (0-0)
Legfrissebb hírek

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
5 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Real és a Man. City a klub-vb-n, folytatódik a cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
6 órája

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
6 órája

U21-es Eb: francia, portugál gólzápor, olasz–spanyol szalonremi

Minden más foci
6 órája

A River Plate biztos győzelemmel indított a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
7 órája

Nottinghami tenisztorna: Stollár negyeddöntős párosban

Tenisz
7 órája

Erste Liga: megtartja tehetséges magyar kapusát a BJA HC

Jégkorong
7 órája
Ezek is érdekelhetik