John Terry kétgólos előnyt szeretne

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.04.26. 22:10
Címkék
Kíváncsiak lennénk, vajon melyik klub vezetőedzőjének okoz nagyobb fejtörést a két BL-elődöntős angol társulat múltja. Nem arra gondolunk, hogy a Liverpool négyszer nyert BEK-et, míg a Chelsea korábban a fináléig sem jutott el a legrangosabb európai kupasorozatban, hiszen ez most - nemzetközi tapasztalat ide vagy oda - aligha számít bármit is. Sokkal inkább érdekes, milyen nyomokat hagyott a futballistákban a három (keretes írásunkban részletesen tárgyalt) összecsapás. Hatással lesz-e az önbizalmukra, illetve megfordul-e a fejükben, hogy a sorozatok mind megszakadnak egyszer?
Gerrard (balra) és Terry csatájából az idény során mind a pályán, mind azon kívül a Chelsea Év játékosának megválasztott védôje került ki gyôztesen
Gerrard (balra) és Terry csatájából az idény során mind a pályán, mind azon kívül a Chelsea Év játékosának megválasztott védôje került ki gyôztesen
Gerrard (balra) és Terry csatájából az idény során mind a pályán, mind azon kívül a Chelsea Év játékosának megválasztott védôje került ki gyôztesen
Gerrard (balra) és Terry csatájából az idény során mind a pályán, mind azon kívül a Chelsea Év játékosának megválasztott védôje került ki gyôztesen
Gerrard (balra) és Terry csatájából az idény során mind a pályán, mind azon kívül a Chelsea Év játékosának megválasztott védôje került ki gyôztesen
Gerrard (balra) és Terry csatájából az idény során mind a pályán, mind azon kívül a Chelsea Év játékosának megválasztott védôje került ki gyôztesen

Ez utóbbi felvetés annál is időszerűbb, mivel az előző BL-idényben a nyolc között úgy tudta búcsúztatni a Chelsea a bajnokságban egyeduralkodó Arsenalt, hogy a hazai porondon zsinórban háromszor kikapott tőle. Erre a párhuzamra természetesen már akkor felfigyeltek a Liverpoolnál, amikor Torinóban kiütötték a Juventust, és elkezdhettek barátkozni a gondolattal, hogy újra fel kell venniük a harcot José Mourinho csaknem legyőzhetetlennek tűnő gladiátoraival. Rafa Benítez, a "vörösök" mestere meg is jegyezte akkoriban, még a bravúros továbbjutás hatása alatt, hogy a három kudarc három majdnem-sikerként is felfogható, tekintettel a minimális különbségre, amely az összes eredményben mutatkozott.

Robben vagy Cole - Mourinho már döntött

José Mourinho egyelőre nem árulta el, hogy Arjen Robbent (balra) vagy Joe Cole-t (jobbra, lent) küldi kezdőként pályára ma este, a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-elődöntő mérkőzésen. A szakember kijelentette: csak a számít majd, hogy mi a legjobb a csapatnak.
Joe Cole az utóbbi három hónapban - amíg Robben különböző sérülések miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére - remekül helyettesítette a holland szélsőt, ezért a döntés komoly fejtörést okoz a portugál szakvezetőnek.
"Döntéseket kell hoznom, de ezeknél a döntéseknél érzelmi szempontoknak nincs helyük - mondta Mourinho. - Őszintén szólva én már elhatároztam magam."
Robben február 2-án dőlt ki először a sorból, miután a Blackburn ellen eltörött egy csont a lábában, majd visszatérése után az első mérkőzésén, a Románia-Hollandia vb-selejtezőn újra megsérült, és mostanáig tartott a felépülése. A Fulham elleni győztes találkozón csereként egy félidőt már játszott a hét végén, és nagy szerepe volt abban, hogy a Chelsea nyerni tudott. Joe Cole ezzel szemben a Liverpool elleni kétszer is csereként lépett pályára, és győztes gólokat szerzett.
Voltaképpen igaza van, bár véletlennek nyilván nehéz lenne beállítani három egymás után elszenvedett vereséget. Kétségtelen viszont, hogy a Liverpool egyszer sem játszott alárendelt szerepet, ami esélyt ad arra, hogy ezúttal másképp alakuljon a találkozó, elvégre Mourinho emberei sem gépek. "Ez Bajnokok Ligája-mérkőzés lesz, nem akarunk úgy gondolni rá, hogy közben folyton a Premiership-meccsek járnak a fejünkben. Ugyanakkor pontosan azzal a mentalitással készülünk, amellyel mindig, minden próbatételre. Jól játszunk, nem kell tartanunk az ellenféltől. Bárkit meg tudunk verni" - mondta Benítez, talán az övéit is biztatva. "A Juventus elleni diadal azért volt különösen fontos, mert a játékosaim végre elhitték, akkor is nyerhetnek, ha senki sem várja tőlük" - tette hozzá a spanyol szakember.

A Stamford Bridge-en a jelek szerint komolyan veszik a megnövekedett étvágyú rivális fenyegetését. "Biztos vagyok benne, hogy a liverpooliak fel lesznek pörögve, nagyon vissza akarnak vágni nekünk, elsősorban a Ligakupáért. És vannak olyan labdarúgóik, akik tenni is képesek ennek érdekében, elég, ha Gerrardot és Barost említem. Jó lesz, ha tiszteljük őket" - figyelmeztette társait a Chelsea csapatkapitánya, John Terry. "Hosszú ez az évad, de ha van valaki, aki képes megbirkózni a terheléssel, akkor a mi edzőnk az. Remélem, kétgólos előnyt tudunk szerezni a visszavágóra, ami persze nem lesz könnyű, mert a Liverpool védelme hasonlóan stabil, mint a mienk" - udvariaskodott a minap a Premier League legjobbjának választott védő.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

A fővárosi együttes kerete roppant bő, de még így is rosszul jön, hogy Wayne Bridge és Paulo Ferreira sérülése miatt nem léphet pályára. Ezért az eredetileg középen helyezkedő William Gallasnak kell balbekket játszania, továbbá be kell vetni a többiekhez képest kissé szeszélyes Glen Johnsont. Előrébb nincsenek gondok, nemrégiben ugye Arjen Robben is felépült, sőt a Fulham ellen mindjárt gólpasszt adott. A legfontosabb visszatérő maga Mourinho, aki a Bayern München elleni két ütközet során eltiltását töltötte.

Odaát Dietmar Hamannt és Josemit egészségi állapota tartja távol a pályától, Mauricio Pellegrino és Fernando Morientes pedig nem szerepelhet a BL-ben. Jó hír ugyanakkor, hogy váratlanul játékra jelentkezett Harry Kewell, jóllehet Benítez szerint kezdőként semmiképp sem jöhet számításba az ausztrál szélső. Milan Baros és Xabi Alonso felgyógyult, sőt - mint a Juventus ellen láthattuk - már Cissé is bevethető néhány perc erejéig.

Bajnokok ligája, elődöntő, első mérkőzés
CHELSEA (angol)-LIVERPOOL (angol)
London, 20.45 (tv: VIASAT3, ORF, SAT1)
V: Sars (francia)
A várható kezdőcsapatok:
CHELSEA: Cech - G. Johnson, Terry, Ricardo Carvalho, Gallas - Robben (Joe Cole) - Makelele, Lampard, Duff - Gudjohnsen, Drogba
LIVERPOOL: Dudek - Carragher, Biscan, Hyypiä, Traoré - Finnan, Luis Garcia, Gerrard, Xabi Alonso, Riise - Baros ---- Érdemes részletesen végigböngészni a Chelsea és a Liverpool szezonbeli, egymás elleni eredményeit, még akkor is, ha legutóbbi meccsüket is pontosan két hónapja játszották. Tavaly október 3-án a Stamford Bridge-en 1-0-ra nyertek az akkor még veretlen "kékek", a csereként beálló Joe Cole góljával.

A bajnoki visszavágóját ez év január elsején vívták, s mit tesz isten, Joe Cole megint a második félidőben állt be, és néhány perccel később ismét győztes gólnak örülhetett. Február 27-én pedig következett a Ligakupa fináléja, amelyen a José Mourinho-féle Chelsea megkaparintotta első trófeáját.

Nem ment azonban simán, hiszen Riise már az 1. percben vezetést szerzett, és a Liverpool egészen Gerrard hajrábéli öngóljáig megtartotta az előnyét. A hoszszabbítás gólpárbaját aztán a londoniak nyerték meg 2-1-re. ---- A két csapat játékosai tökéletesen tisztában vannak a másik oldalon állók képességeivel, hiszen ugyanabban a bajnokságban játszanak - de egyesek máshonnan is ismerik egymást. Több válogatott párharcot fedezhetünk fel, ha az összeállításokra pillantunk, ráadásul a véletlen úgy hozta, hogy e duók tagjai posztjukból adódóan valóban szembekerülnek majd a pályán.

A legkézenfekvőbb persze az angolok (bár olyan sok sem itt, sem ott nincs belőlük…) kipécézése, de közülük kettőre illik igazán figyelni: Frank Lampardra és Steven Gerrardra, akik egyaránt a pálya közepén tevékenykednek - igaz, utóbbi nevezhető csak klasszikus irányítónak. A - hazai szempontból - bal szélen két ír válogatott, Damien Duff és Steve Finnan fogja aprítani egymást, míg Milan Baros (képünkön) a cseh nemzeti együttes kapusának, Petr Cechnek igyekszik betalálni.

Ha Djibril Cissé szóhoz jut, őt többek között egy másik francia, Claude Makelele próbálja majd leszerelni, Mikael Forssellnek viszont becserélése esetén az ugyancsak finn Sami Hyypiä kérlelhetetlenségével kell számolnia. Egyedül Robert Huth kénytelen eltekinteni a belnémet csatától, honfitársa, Dietmar Hamann ugyanis sérült.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik