Liverpool-Juventus: húsz évvel a Heysel után

"Kisgyerekkoromtól kezdve ez volt az egyetlen mérkőzés, amelyen nem érdekelt, hogy győzünk vagy kikapunk. Profiként minden meccsre, még a barátságosokra is úgy mentem ki, hogy mindenáron nyerni szeretnék. Brüsszelben csak a családomat akartam megtalálni."

Ian Rush, a Liverpool élő legendája, illetve a Juventus egykori támadója így emlékezett vissza a borzalmas eseményekre, amelyek alapvetően megváltoztatták az európai labdarúgásban uralkodó nézeteket. Holott a futball ünnepének szánták a találkozót, a Liverpool szerette volna folytatni az angol hegemóniát (az 1985-öst megelőző nyolc BEK-döntőből hetet angol csapat nyert meg), illetve a Real Madrid üldözését az örökrangsorban (a királyi gárda akkor hat diadalnál tartott, a
Pool négynél), míg a Juventus az első sikerére készült a belga fővárosban.
A két csapat már előre kérte az európai szövetségtől, hogy a jegyek elosztását bízza rájuk, ne bocsásson áruba belépőket a belga fővárosban. Akkoriban erősen dívott a huliganizmus, a szigetországi drukkerektől az egész kontinens rettegett, biztonságos elkülönítésük mindenkinek érdeke lett volna. Pláne egy olyan stadionban, ahol az utólagos jelentések szerint 1930 (!) óta nem volt átfogó biztonsági ellenőrzés.
Minderre még akkor is szükség lett volna, ha tudott volt, a Liverpool drukkerei messze nem tartoztak az angol huligánelitbe, náluk sokkal hírhedtebbek voltak a londoni (West Ham United, Millwall, Chelsea), a newcastle-i és a leedsi "drukkerek". Az UEFA-t azonban ez nem hatotta meg, mint ahogyan az sem, hogy lehetett hallani az egy évvel korábbi, római eseményekért bosszúért lihegő liverpooli drukkerekről (1984-ben a Pool a toronymagas favorit Romát a Stadio Olimpicóban tizenegyesekkel verte meg a fináléban, az ünneplő szurkolók később feldúlták a várost, közben többször is összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik meg - egyes források szerint - a pályán elszenvedett vereséget akarták megtorolni a nézőkön), illetve botrányos angliai eseményekről. Csak a brüsszeli döntő előtti két hónapban Lutonban (bajkeverő Millwall-szurkolók 25 perccel csúsztatták el az FA-kupa negyeddöntőjének kezdését) és Bradfordban (a harmadosztályú bajnoki cím ünneplése 56 halálos áldozatot követelt) robbant ki nagy zavargás, de mindez nem volt elég figyelmeztetés.

Az UEFA Brüsszelben is piacra dobott belépőket, amelyeket többnyire Belgiumban élő olasz szurkolók vásároltak meg, így a liverpooli "mag" melletti, eredetileg semlegesnek szánt Z szektorban jobbára olaszok ültek. A rendőrség sem készült fel megfelelően, a belgákat még az sem zavarta túlságosan, hogy a két tábor már a találkozó előtt több helyen is összemérte az erejét. Az sem jelentett túl nagy aggodalmat, amikor az első angol megjelent a torinói szektorban (az egyik szemtanú leírása szerint "nyolc rendőr nézte, amint bejött az első angol"), utána pedig már késő volt. A Liverpool-szurkolók kitörtek a nekik fenntartott szektorból, a torinói hívek (akik ráadásul nem is a kemény maghoz tartoztak…) próbáltak menekülni - de egy fal az útjukat állta. Legalábbis egy ideig, mert a támfal ledőlt, a tragédia pedig elkerülhetetlen volt. Összesen 39-en lelték a halálukat a brüsszeli pokolban.

Az 1972-es müncheni olimpia óta viszont tudjuk, hogy a show-nak folytatódnia kell, az UEFA pedig - indoklásában az esetleges további erőszakos cselekmények elkerülésére hivatkozva -, 85 perces csúszással, kötelezte a feleket a mérkőzés lejátszására. Úgy, hogy a futballisták nem akarták ezt, hogy a jobbérzésű televíziók (például a nyugatnémet és a svájci) nem voltak hajlandóak közvetíteni, hogy már akkor tudott volt, halálos áldozatai is vannak az eseményeknek…
Kenny Dalglish, a Liverpool valaha volt egyik legjobb játékosa a következőképp emlékezett vissza a tragédia utáni időszakra: "Láttuk sírni az olasz szurkolókat. Amikor elhagytuk a hotelünket, ütötték a buszunkat. Érthetően voltak dühösek, hiszen harminckilenc barátjuk halt meg. Az egyik drukkerre különösen emlékszem, éppen annál az ablaknál volt az arca, ahol én ültem. Sírt és üvöltött. Mindenkivel együttéreztünk, hiszen elveszítettek valamit. Ôk csak meccset akartak nézni, senki sem számított ilyen befejezésre. Ilyenkor nem a futball a legfontosabb."
A büntető intézkedések május 30-án kezdődtek. Először Belgiumból tiltották ki az angol csapatokat, egy nappal később az angol szövetség bejelentette, egy évre visszalépteti csapatait a kontinentális kupasorozatokból, az UEFA azonban ezt kevesellte, és június másodikán meghatározatlan időre (a Liverpoolt a büntetés letelte után további egy évre) kitiltotta őket a kupákból. Június hatodikán bejelentették, az angolok nem játszhatnak más országból jövő együttesekkel, ezt a büntetést a FIFA egy héttel később a barátságos mérkőzésekre is kiterjesztette.

Az angolok eltiltása az 1990-91-es évadban járt le (a Liverpoolé értelemszerűen egy szezonnal később), azóta nyertek már minden sorozatban (a Manchester United a BL-ben és a KEK-ben, az Arsenal és a Chelsea a KEK-ben, a Liverpool pedig az UEFA-kupában), a tragédia két főszereplője viszont kedden találkozik először.
Rick Parry, a Liverpool első embere szerint éppen a megfelelő időpontban: "Itt a lehetőség arra, hogy a két szurkolótábor megmutassa, milyen hosszú utat tett meg húsz év alatt. A két klub és a szurkolók is barátságban vannak. Teljesen természetes, hogy a sorsolás után Torinóban és a Mersey partján is azonnal előtörtek a Heysel-tragédia emlékképei. A kötődés erős maradt közöttünk, és ezúton is szeretnénk sajnálatunkat kifejezni minden Juventus-szurkolónak a harminckilenc áldozatért." ---- Az UEFA döntése értelmében le kellett játszani a mérkőzést, amelyen a Juventus Michel Platini tizenegyesből szerzett góljával megszerezte fennállása első BEK-serlegét. Ha nincsenek a meccs előtti tragikus események, alighanem hetekig vitatkoztak volna Daina bíró rossz döntésein (a tizenegyesnél például Zbigniew Boniekkel szemben minden bizonnyal a büntetőterületen kívül szabálytalankodtak), így viszont minden a háttérbe szorult.

JUVENTUS (olasz)-LIVERPOOL (angol) 1-0 (0-0)
Brüsszel, 58 000 néző
V: Daina (svájci). G: Platini (57. - 11-esből)
JUVENTUS: Tacconi - Favero, Cabrini, Brio, Scirea - Bonini, Platini, Tardelli, Briaschi (Prandelli, 84.) - Rossi (Vignola, 89.), Boniek
LIVERPOOL: Grobbelaar - Neal, A. Hansen, Lawrenson (Gillespie, 4.), Beglin - Nicol, Dalglish, Wark, Whelan - Walsh (Johnston, 46.), Rush ---- A Juventus-Liverpool mérkőzést követően többé sohasem nyitották meg a Heysel-stadion kapuit. A létesítményt tízéves munkával teljesen átépítették, igyekeztek okulni a tragédiából, és immár a mai kor biztonsági előírásainak megfelelő arénát építeni. A hivatalosan 1995. augusztus 23-án átadott, 50 ezer férőhelyes építmény az egykori belga uralkodó után a Baldvin király-stadion nevet kapta. Az arénában az első mérkőzést az átadás napján játszották, akkor a belga és a német válogatott találkozott. A mérkőzést 2-1-re a vendégek nyerték meg, az első gólt Andreas Möller, a németek középpályása jegyezte az új létesítményben. A Baldvin király-stadiont egyetlen klubcsapat sem használja, csak a belga nemzeti tizenegy futballozik itt. A felújítás óta az 1996-os KEK döntője (PSG-Rapid), illetve a 2000-es Eb Franciaország-Portugália összecsapása volt a legrangosabb, amelyet ebben a stadionban rendeztek meg.