Multisport Eb, atlétika: Huller az elődöntőben búcsúzott 800-on

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 21:14
null
Fotó: MTI
Huller Dániel elődöntős futamában nyolcadik lett, így nem jutott fináléba 800 méteren a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai kontinensviadalon.

 

Sokáig jól tartotta magát, a második kör első felében a harmadik-negyedik helyre jött fel, de a hajrában diktált tempót már nem bírta, ezzel az utolsó pozícióba csúszott vissza. 1:48.03 perces ideje jobb volt, mint az első elődöntőben győztes svéd Andreas Krameré, a döntőbe viszont a két futam első három-három helyezettje jutott, illetve idő alapján további két futó. Utóbbi kettő a magyar atléta futamában negyedik brit Ben Pattison és az ötödik belga Eliott Crestan volt.

Huller Dániel 110 m gáton kezdte pályafutását, majd 2018-ban 400 m gáton szerzett aranyérmet a győri U18-as Eb-n. Idén viszont azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a kétkörös távon júliusban 1:45.53 perces U23-as országos csúcsot futott. A 21 éves dunakeszi atléta a csütörtöki előfutamos szakaszból idővel (1:47.19) jutott tovább az elődöntőbe.

A Nemzeti Sportot a helyszínről, Münchenből Pozsonyi Szilárd tudósítja.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik