Atlétika: Gyulai Márton bekerült az európai szövetség végrehajtó bizottságába

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.11.13. 17:16
null
Gyulai Márton, az EA végrehajtó bizottságának új tagja (Fotó: atletika.hu)
Gyulai Mártont, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának magyar tagját választották meg az EA végrehajtó bizottságának új tagjává a tanács madridi ülésén – adta hírül a hazai szövetség hivatalos honlapja.

Gyulai Márton 2015 óta a tagja az EA tanácsának, emellett a Budapest 2023 Világbajnokságot Szervező Nonprofit Zrt. sportszakmai vezérigazgató-helyettese, és most már az EA végrehajtó bizottságának tagja is.

Az európai szövetség végrehajtó bizottságát (Executive Board – EXBO)az alapszabály szerint az elnök, az ügyvezető igazgató és a három alelnök alkotja, de az elnöknek lehetősége van további kétszemélyt bevonni” – idézi az atletika.hu Gyulai Mártont.

A sportvezető elmondta, hogy a tanács évente csak kétszer ülésezik, ezért minden olyan témában, ami ennél sürgősebb, felhatalmazza az EXBO-t, hogy hozza meg a szükséges döntéseket.

„Feladatok terén sok időt, de nagy felelősséget is jelent, hiszen innentől nem születhet olyan döntés az EA-ban, amiről nem azonnal és első kézből értesülünk” – tette hozzá az új tisztségével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik