Ismét a Nemzeti Atlétikai Központban osztják ki a bajnoki címeket

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.08.01. 15:21
null
Halász Bence sok nézőre számít az országos bajnokságon (Fotó: EPA)
2023 után újra a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont az év egyik legrangosabb hazai versenyének, a szabadtéri országos bajnokságnak.

EGY ÉV KIHAGYÁS UTÁN atlétáink ismét birtokba veszik „a sportok királynőjének a koronáját”, a két évvel ezelőtti budapesti világbajnokság óta átalakított Nemzeti Atlétikai Központot. A Rákóczi híd pesti lábától öt perc sétára található létesítmény a szervezők ígéretének megfelelően a vb után egy mindenki által igénybe vehető sportparkká alakult át.

A 35 ezres stadionnak a felső, mobil lelátós karéját visszabontották, így a befogadóképesség nagyjából 10-12 ezerre csökkent. Ezzel párhuzamosan a felső részén már Budapest legszebb panorámájú futóköre várja a szabadidősportolókat. Az ország legjobb atlétái nem ezen, hanem a hagyományos, 400-as pályán és körülötte a különböző ügyességi számok helyszínén fognak minket minél jobb eredményekkel elvarázsolni.

Az év korábbi részében ezt már jó néhányszor megtették. Molnár Attila például márciusban fedett pályán Európa-bajnok lett 400 méteren, majd Enyingi Patrik, Wahl Zoltán és Kovács Árpád oldalán a kínai – szintén fedett pályás – világbajnokságon a magyar atlétika történetének első (bronz)érmét szerezte meg váltó-versenyszámban. Kontinensbajnokunk a szabadtéri szezonban apró sérüléssel bajlódott, de ezen már túl van, így most is ő lesz az egykörös táv favoritja. A nemrég az egyetemi világjátékokon ezüstérmes, a madridi csapat Eb-n Molnár 44.84-es országos csúcsát beállító Enyingi kihagyja az ob-t, így a két magyar rekorder párharca egyelőre elmarad. A Harvard Egyetemre felvett Kovács Árpád nevét szintén nem találtuk meg a nevezési listán, ahogyan névrokona és „campustársa”, az 1500 méter újdonsült országos csúcstartója, Kovács Ferenc Soma is kihagyja a hétvégét.

Az egyik legszínvonalasabb verseny kalapácsvetésben várható, az olimpiai ezüstérmes Halász Bence szombaton már a nyolcadik bajnoki címéért áll a dobókörbe. Ő tavaly nem indult el, hogy a párizsi kvalifikációban Rába Dániel és Varga Donát kedvezőbb eredményt tudjon elérni. Halásznak az egyéni csúcsa immár 80.97 méter, de a madridi csapat Eb-n bemutatott három 80 méter feletti dobásával szintén bizonyította, hogy a nyár második felében még nagyobb tettekre lehet képes.

Alig várjuk, mire megy egymással Kozák Luca és Tóth Anna 100 méteres gátfutásban! A két nemzetközi szintű versenyzőnk kedvező széljárással akár Kozák 12.69-es országos csúcsa közelében futhat vasárnap. Ha országos csúcs, akkor természetesen Takács Boglárka neve is az elsők között jut az eszünkbe, a leggyorsabb magyar lány három számban nevezett, a 100 és a 200 méter megnyerése mellett a Honvéd 4x100-as váltóját is megpróbálhatja csúcsra járatni. Klekner Hanga szintén honi rekorderként futhat neki a rúdugrásnak, amelyben a Madridban 570 centit elérő Böndör Mártont is kíváncsian figyelhetjük.

Palkovits István is kezd visszatérni a 2021–2022 körüli formájához, az egyetemi világjátékokon szerzett bronzérme után az ob-n is toronymagas esélyes 3000 m akadályon. Emellett nagy kihívója lehet jó barátjának, Szögi Istvánnak is 5000 méteren. Kedvezhet nekik, hogy ezeket a hosszabb távokat már a naplemente után indítják el.

VÉLEMÉNYEK
HALÁSZ Bence, olimpiai ezüstérmes kalapácsvető: – Mindenképp örvendetes, hogy a magyar bajnokság világszinten is milyen erősnek számít. Talán a görög bajnokság még ilyen, ahol heten-nyolcan vannak hetvenöt méter körül, illetve az amerikai is, igaz, egy háromszázmilliónál nagyobb népességű országból könnyebb összeszedni a jó atlétákat. Fontos számomra ez a lehetőség, hogy az atlétikai vb után ismét bent versenyezhetünk a stadionban, ez rajtam kívül sok más embert is feltüzel még. A Gyulai István Memorialra már szinte telt ház van, ez is mutatja, hogy van érdeklődés az atlétika iránt, sok nézőre számítok az ob-n is. Egy hónapja a csapat Eb-n még voltak technikai problémák, de háromszor is nyolcvan méter felett dobtam, ez mindenképp jó. A téli változtatások kifizetődőnek tűnnek, korábban a nyolcvan méter nem volt rám jellemző a világversenyeken kívül, jó visszaigazolás.
PALKOVITS István, a 3000 m akadály universiade-bronzérmese: – Elmondhatatlan, hogy mennyit jelent nekem az egyetemi világjátékokon szerzett bronzérmem az elmúlt két gyengébben sikerült évem után. Úgy álltam hozzá, hogy nekem itt mindenképp dobogóra kell állnom a végén, mindegy, hogy milyen színű lesz, de érmet kell nyernem! Az előfutamon az utolsó akadályvételnél kicsit megrándult a térdem, ez még a döntőben is fájt, de nem foglalkoztam vele. Biztos, hogy van még hová fejlődnöm, de amilyen munkát elkezdtünk Tóthné Stupián Anikóval, hamarosan még jobban ki fog fizetődni. Ide már ő juttatott el, neki köszönhettem, hogy tavasszal 10 000 méteren országos bajnok lettem úgy, hogy nem készültünk rá külön. Jó lesz visszatérni a Nemzeti Atlétikai Központba, kedvezhet nekem, hogy a 3000 m akadály és az 5000 méter is este lesz, a program második felében.

130. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG
SZOMBATI PROGRAM
16.45: gerely, férfiak, döntő. 17.15: 400 m, nők, döntő. 17.30: 400 m, férfiak, döntő. 17.45: 1500 m, nők, döntő. 18.00: 1500 m, férfiak, döntő. 18.05: távol, nők, döntő. 18.20: 100 m, férfiak, előfutamok. 18.35: kalapács, férfiak, döntő. 18.40: 100 m, nők, előfutamok. 18.45: magas, nők, döntő. 19.05: rúd, nők, döntő. 19.40: 100 m, férfiak, B-döntő. 19.45: 100 m, férfiak, A-döntő. 19.50: hármas, férfiak, döntő. 19.55: 100 m, nők, B-döntő. 20.00: 100 m, nők, A-döntő. 20.05: magas, férfiak, döntő. 20.10: 3000 m akadály, nők, döntő. 20.20: kalapács, nők, döntő. 20.30: 3000 m akadály, férfiak, döntő. 20.45: 5000 m gyaloglás, férfiak, döntő. 21.15: 4x100 m váltó, férfiak, döntő. 21.25: 4x100 m, nők, döntő. 21.35: 5000 m gyaloglás, nők, döntő

 

Legfrissebb hírek

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
2025.07.31. 07:14

Sulyán Alexa elérzékenyült, ahogy visszanézte 200 méteres országos csúcsát

Atlétika
2025.07.30. 10:05

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
2025.07.29. 11:31

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

EYOF: két atlétánk is dobogóra állt péntek délelőtt Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 14:08

EYOF: Varga Iván ezüstérmes rúdugrásban

Utánpótlássport
2025.07.24. 14:31

Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:48

A Nemzeti Atlétikai Központban rendezik a 130. atlétikai magyar bajnokságot

Atlétika
2025.07.22. 14:23
Ezek is érdekelhetik