Kovács Ferenc Soma fél évvel a fáradásos törése után már a vb-szintre hajt

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 08:40
null
(Fotó: Harvard Track And Field)
A Harvard Egyetem 21 éves tanulója, Kovács Ferenc Soma a múlt hétvégén előbb történelmi eredményt elérve harmadik lett az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) nagydöntőjében, majd két nappal később Portlandben megdöntötte Tölgyesi Balázs 1996 óta fennálló 1500 méteres országos csúcsát.

– A tökéletes formaidőzítés eredménye a hétvégi szereplése?     
– Az eredményeket két szemszögből lehet figyelni. Magyarországról nézve valóban korszakos rekordot döntöttem meg, más perspektívából viszont még csak most kapaszkodom fel az amerikai egyetemi mezőnyben. Tudatosan készültem rá, terveztük ezt, amihez a formám is megvolt. Nagyon jó visszacsatolás, hogy magyarként én futottam le a leggyorsabban az ezerötszáz métert – mondta lapunknak a 21 éves Kovács Ferenc Soma.

– Hihetetlenül szoros volt az NCAA-nagydöntő hajrája, hogyan emlékszik vissza a eugene-i finálé utolsó körére?     
– Az elmúlt években eléggé „elszaladt a ló” az NCAA-ban, mert a nálam egy-két évvel idősebbek már 3:32-re is képesek voltak. Nem a nagydöntőben, mert az az elmúlt öt évben egy kivételével a mostanihoz hasonló hajráversenyben dőlt el. Éppen ezért speciálisan ilyen típusú futásra készültünk, nagyon sok gyorsító munkát végeztem a finálét megelőző hetekben. Ez bejött, mert enyém volt a második leggyorsabb utolsó négyszáz. Mivel magas futó vagyok a százkilencvenhárom centimmel, a célegyenesben általában meg tudom lepni az ellenfeleimet, viszont a frekvenciám lelassul. Ez utóbbit kellett felpörgetni. Lassú hajrázóból lettem fél év alatt az egyik legjobb, a különböző erősítő gyakorlatoknak köszönhetően.

– A két nappal későbbi, 3:34.79-es országos csúcsot jelentő futása egy teljesen másmilyen futam volt Portlandben, már csak az időeredmények közötti óriási különbséget figyelve is.     
– Tudtuk, hogy az már nem kocogós futás lesz erős négyszázzal a végén, hanem kényelmetlenebb, tempós. Az edzőm, Alex Gibby a verseny előtt azzal biztatott, hogy a munka neheze már megvan, csak menjek ki és próbáljam meg élvezni a futást. Szedjem össze magam fejben és legyek éhes a sikerre – mondta, és én ennek szellemében léptem pályára. Azt biztosan tudtam, hogy egyéni csúcsot futok, a kérdés az volt, mennyivel. Amerika B-vonala volt ott a mezőnyben, vagyis nem az olimpiai döntősök, de egy részük már így is rivális volt. Éppen ezért büszke vagyok rá, hogy az összes profit képes voltam megverni és csak az Oklahoma State marokkói futója, Fuad Messzaúdi tudott lehajrázni.

– Hogy érzi, maradt még a futásában?     
– Az elején nagyjából másfél másodpercet elvesztegettünk, úgyhogy volt még benne. Illetve a hajrát is az utolsó százharminc méterre hagytam, jobban belegondolva elindulhattam volna hamarabb.

– Mennyire írta át a terveit a szabadtéri szezonra ez a kimagasló eredmény?     
– Miután a versenyt követően visszatértem Bostonba, az első utam Gibby edzőhöz vezetett. Meg kellett beszélnünk a dolgokat, mert ez a futásom felborította az A-tervet, hiszen a 3:33.00-s világbajnoki szint is elérhető távolságra került. Úgy gondolom, ha minden összeáll, 3:31-ig is le tudnék menni az előttünk álló hetekben. Ehhez egy-két hét magaslati edzőtábor is kell majd, de előtte még a csapat Európa-bajnokságon szeretném a magyar csapatot segíteni nyolcszázon és ezerötszázon.

– Hogyan alakult a második éve a Harvard Egyetemen?  
– Kihívásokkal teli időszak volt. Míg az első év a tűzkeresztségen való átesés jegyében telt, addig a nehézséget tekintve ez a legutóbbi két szemeszter még két lapáttal rátett. Sajnos az október közepén elszenvedett sérülésem mindenbe belerondított, és sokáig a hangulatomra is rányomta a bélyegét.

– Pontosan mi történt?  
– Nagyon jól sikerült mezei futás után két nappal elindultam egy hosszú edzésre, de egyszer csak elkezdett fájni a hátam a keresztcsontomnál. Kiderült, hogy fáradásos törés volt a gerincemben, amire sajnos rá is edzettem. Novemberben és december első felében nagyon magam alatt voltam, próbáltam az egyetemen menedékre lelni. A tantárgyak erősségét tekintve az őszi szemeszterem volt a legnehezebb, fejben nagyon ott kellett lennem, hogy jól tudjak teljesíteni az iskolapadban. Szeretnék kitűnő lenni, ami magasabb minősítésű diplomát adna, ezért matematikából például a nehezebb kurzust választottam. A professzorok segítettek, az extra órák nélkül nem tudtam volna jó jegyeket szerezni. Megvolt a szakosodás is, a közgazdaságtanra esett a választásom. Viszont a diákok előtt ott áll a másoddiploma-szerzés lehetősége is, szóval lehet, hogy idővel a történelem vagy a politológia közül is felveszem valamelyiket.

– Mikor tudott ismét teljes értékű edzésmunkát végezni?     
– December negyedikén hazajöttem, szerettem volna a családom társaságában feltöltődni a tavaszi szemeszterig hátralévő hathetes időszakban. Még a sérülésem előtt lefoglaltunk egy tenerifei „nyaralást”, hogy tudjak magaslaton is készülni, miközben a szeretteimmel vagyok. Ebből a futás végül meghiúsult, de amikor január végén visszamentem Bostonba, a sportkórházi kezeléseknek és a törökbálinti uszodában elvégzett rehabilitációs munkának köszönhetően az első edzéseken már nem fájt a hátam.

– Milyen gyakran találkozik a családjával? Ha jól sejtem, ez az egyik legnehezebb része az amerikai kintlétnek.     
– Valóban nem könnyű, a nagyszüleimet látom a legritkábban. A szüleim általában az egyetemi bajnokságba tartozó Ivy League versenyeire szoktak eljönni hozzám, legutóbb májusban jártak nálam. Most először tudtam őket győzelmekkel megörvendeztetni. New Havenben megnyertem a nyolcszázat, amivel a sérülésem után a teljes mezőnyt és az edzőmet is megleptem, majd másfél órával később a 4x800-as váltót is behoztam az első helyre. Ez a kiruccanás adta meg a magabiztosságot a múlt hétvégéhez is.
 

 

Legfrissebb hírek

Hegyifutás: nagy büszkeség a szakágnak az U18-as vb-ezüst

Utánpótlássport
20 órája

Molnár Attila nélkül megy a magyar csapat a madridi Eb-re

Atlétika
2025.06.18. 15:19

Takács Boglárka egy századra a rekordjától Turkuban

Atlétika
2025.06.17. 20:58

Megdőlt az 1500 méteres síkfutás országos csúcsa

Atlétika
2025.06.16. 09:22

Kovács Ferenc Soma harmadik lett 1500 méteren az amerikai egyetemi bajnokságon

Atlétika
2025.06.14. 12:30

Nem rendezik meg az atlétikai Grand Slam záró versenyét

Atlétika
2025.06.13. 09:58

Gyémánt Liga: Karsten Warholm világcsúcsot futott Oslóban

Atlétika
2025.06.12. 22:27

Mátó Sára harmadik lett 400 méter gáton Lahtiban, Halász Bence ötödik Oslóban

Atlétika
2025.06.12. 10:49
Ezek is érdekelhetik