Kozák Luca és Tóth Anna is nagy izgalmak közepette jutott be az elődöntőbe

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Apeldoorn
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 22:24
A futamot Sarah Lavin (középen) nyerte, de Kozák Luca (balra) is bejutott az elődöntőbe 60 gáton (Fotó: Getty Images)
Kozák Luca és Tóth Anna bejutott az elődöntőbe a női 60 méter gát előfutamaiból a hollandiai Apeldoornban zajló fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság csütörtöki nyitó estéjén. A férfiaknál nem sikerült ugyanez Szeles Bálintnak és Eszes Dánielnek, és nem jutott döntőbe a távolugró Jankovics Dániel, valamint a rúdugró Klekner Hanga sem. Az első aranyérmet a házigazda hollandok 4x400-as vegyes váltója szerezte meg.

HOLLANDIÁBAN IS KITAVASZODOTT a hét második felére, amit egyáltalán nem bántunk. Kellemes, napsütéses környezetben foglalhattuk el a szállásunkat a szomszédos Amersfoort kertvárosi részében. A rögtönzött napozás közepette akár egész délután el tudtuk volna hallgatni a kellemes madárcsicsergést, de akkor ki kellett volna hagynunk a fedett pályás Európa-bajnokság első napját, ami nem lett volna szerencsés.

Champ, a verseny kabalafigurája és a helyiek legendája, a 200 méteren kétszeres világbajnok Dafne Schippers stílusosabban nem is nyithatta volna meg a kontinensviadalt. A két főszereplő a Queen együttes Bicycle Race című dalára tekert körbe a pályán, amit az Omnisport Apeldoorn velodrome-ban alakítottak ki.

Hollandiának mindig is hatalmas logisztikai feladatokat kellett megoldania a területén, hiszen az ország jelentős része a tengerszint alatt van, ezért folyamatos harcban vannak a vízzel szemben. Ahogyan átalakították a kerékpáros profilú atlétikai létesítményt, és amilyen okosan elhelyezték rajta a különböző ügyességi számokat, szintén erre a „sakkozásra” emlékeztetett bennünket.

Jankovics Dániel magasugrásaival kezdődött a 15 tagú magyar csapatnak az Eb, majd nem sokkal később országos csúcstartó rúdugrónk, Klekner Hanga is megkezdte a selejtezőjét. A 25 éves rekorder magabiztos ugrásokkal abszolválta a 410 és 430 centimétert, miközben Jankovics is megoldotta az első kulcsmagasságot, a 218 centit, de csak harmadikra. Ezután ismét Klekner következett, immár 445 centin, amit idén egyszer már átugrott, ezúttal – szó szerint – rezgett a léc, de másodikra ismét összehozta. A 455 centi még komolyabb feladatot jelentett, ahol minden tudására szüksége volt, de kísértetiesen hasonlóan esett ki, mint Jankovics. Ha eggyel kevesebbet ront, akkor bejut a nyolcas döntőbe, Jankovicsnak ugyanehhez két hibával kellett volna kevesebb.

Az este második fele a gátfutóinkról szólt, Kozák Luca és Tóth Anna is az idei európai ranglista legjobb nyolc helyén várhatta az előfutamokat. Közülük elsőként az újdonsült ob-győztes Tóthot láthattuk, aki csak célfotóval maradt le az automatikus elődöntős helyekről, de az időeredménye végül elég volt az örömhöz.

„Elégedett vagyok a futásommal, két héttel ezelőtt azt tudtam volna mondani, hogy a 8.05-öt aláírom – értékelt boldogan a nap végén Tóth Anna. – Megvan a továbbjutás, nem volt egyszerű, izgulósan alakult. A rajtom jó volt, de talán ezért közel kerültem az első gáthoz. Ez kicsit kibillentett, de jó, hogy ez most jött ki, pénteken jobban fogok figyelni. Nagyon menő volt, hogy a négyes pályán futhattam, sokat segített, mert így könnyebb volt a mezőnyben maradni. Meglátjuk, hogy holnap milyen pályát kapok, de mivel elődöntőt futhatok, már most is boldog vagyok.”

Kozák Luca az utolsó gátig tökéletes futást mutatott be, de abba beleakadt, így 8.04 lett az eredménye. Neki is izgulnia kellett a továbbjutásért.

„Lepergett előttem az életem, csak jöttek és jöttek a nevek a kijelzőn, de az enyém csak nem akart megjelenni – mondta az előfutamokat követően az országos csúcstartó Kozák Luca. – Mind a melegítő pálya, mind a versenypálya nagyon gyors, a nyolcas pályán szeretek futni, megkönnyebbültem, hogy meglett a kis q. Az utolsó gátat lehúztam, ami kibillentett, de inkább ebben a helyzetben jöjjenek ki a hibák, vagyis egy előfutamban, amiből sikerült továbbjutni. A pénteki elődöntőmre tiszta fejjel és kipihenten fogok odaállni.”

Férfi 60 m gáton Szeles Bálint és Eszes Dániel is a mezőny második felében zárt.

A norvégok tripla duplára hajtó sztárja, Jakob Ingebrigtsen is bemutatkozott 1500 méteren. A táv fedett pályás világrekordere 2021 és 2023 után sorozatban harmadszor szeretné megnyerni ugyanazon az Eb-n az 1500-at és a 3000-et is. Az újabb hadjárata a rövidebbik számában kezdődött, egy meglepően könnyed futással, szokásának megfelelően az előfutamának utolsó helyéről szép fokozatosan felfutva az első helyre.

Rögtön az Európa-bajnokság első döntője hatalmas holland örömünnepet hozott, a 4x400 méteres vegyes váltóban a hazaiak utolsó embere, Femke Bol olyan játszi könnyedséggel és akkora sebességkülönbséggel hajrázta le a belgák befutó tagját, Helena Ponettét, mintha csak szembe jött volna vele. A 25 éves szupersztár meglepő módon egyéniben nem áll rajthoz, de a női 4x400-as váltóban is ott lesz majd.

Péntek délelőtt újabb magyarok mutatkoznak be, legnagyobb éremesélyesünk, Molnár Attila és Enyingi Patrik a 400 méter előfutamaiban állnak rajthoz, de Kéri Biankát (800 méter), Bátori Liliannát (magasugrás) és Bánhidi-Farkas Petrát (távolugrás) is a küzdőtéren köszönthetjük.


Jankovics Dániel 14. lett magasugrásban (Fotó: Getty Images)

JANKOVICS Dániel, a magasugrás 14. helyezettje: – Inkább csalódott vagyok, mint dühös, hogy így alakult. Ha elsőre átugrom a tizennyolcat, akkor megvagyok, vagy ha huszonhármon sikerül még egy kicsit rápakolni, akkor is döntőbe jutottam volna. A sikeres kísérletemet tizennyolcon jó mozgással tudtam végrehajtani, az első huszonhármas ugrásom közben egy apró fémkapocs leszakadt a cipőmről, ami a tépőzárat stabilizálja, de összeragasztottam, úgyhogy nem ezen múlott a másik két ugrásom ezen a magasságon.

KLEKNER Hanga, a rúdugrás 9. helyezettje: – Az utolsó kísérletem volt egyedül értékelhető a négy méter ötvenöt centiméteres magasságon, de addigra már túlságosan is kipuhult a rúd, amivel ugrottam. A fedett pályás időszakom kicsit hullámzó volt, január elején rövidebb nekifutásból, kisebb rudakkal is sikerült négy negyvenötöt ugranom, de aztán nem nagyon állt össze a mozgás, hogy stabilan tudjak ugrani négy negyvenen, mert addigra a különböző versenyeken már szintén kipuhultak a rudak. Az első két magasságon nem izgultam, abban már van rutinom, hogy ezeket ilyen téthelyzetben is átugorjam. A szabadtérre nézve nagyon sok minden biztató, várom már a felkészülést a nyári időszakra.


FEDETT PÁLYÁS ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, APELDOORN
A magyarok eredményei
Előfutamok
Férfiak. 60 m gát: 1. Wilhelm Belocian (francia) 7.46, …29. Szeles Bálint 7.93, …31. Eszes Dániel 8.16 – Szeles és Eszes is kiesett
Nők. 60 m gát: 1. Pia Skryszowska (lengyel) 7.88, …13. Kozák Luca 8.04, …15. Tóth Anna 8.05 – Kozák és Tóth is az elődöntőbe jutott.
Selejtezők
Férfiak. Magas: 1. Manuel Lando (olasz) 223, …14. Jankovics Dániel 218 – nem jutott be a döntőbe
Nők. Rúd: 1. Angelica Moser (svájci) 455, …9. Klekner Hanga 445 – nem jutott be a döntőbe
Döntő
4x400 m vegyes váltó
 Európa-bajnok: Hollandia (Nick Smidt, Eveline Saalberg, Tony van Diepen, Femke Bol) 3:15.63
2. Belgium (Julien Watrin, Imke Vervaet, Christian Iguacel, Helena Ponette) 3:16.19
 3. Nagy-Britannia (Alastair Chalmers, Emily Newnham, Joshua Faulds, Lina Nielsen) 3:16.49

 

Legfrissebb hírek

Nagy reményekkel várhatjuk az új olimpiai ciklus nyitó atlétikai világversenyét

Atlétika
18 órája

Scheidler Géza: Hiszek benne, hogy Molnár Attila érmet szerez az Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 18:25

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

A hónap utánpótlásedzője: február jelöltjei

Utánpótlássport
2025.03.05. 08:55

Atlétika: Bátori Lilianna csak élvezni szeretné a felnőtt Eb-t

Utánpótlássport
2025.03.04. 18:53

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
2025.03.02. 19:01

Halász Bence jó formában kezdte az idényt

Atlétika
2025.03.01. 20:18

Atlétika: Szentgyörgyi Zita most az U20-as ob-n futott 400-as csúcsot

Utánpótlássport
2025.03.01. 20:04
Ezek is érdekelhetik