Krizsán Xénia: A világbajnokságon még szeretnék szerepelni

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 14:06
Krizsán Xénia elindulna a tokiói világbajnokságon (Fotó: Török Attila, archív)
Krizsán Xénia Európa-bajnoki bronzérmes, az idei párizsi olimpián hetedik hétpróbázó még mindenképpen szeretne szerepelni a jövőre Tokióban sorra kerülő szabadtéri atlétikai világbajnokságon.

„Most még egy kicsit messzinek tűnik a Los Angeles-i olimpia, mert arra még négy évet kell várni, és ez rengeteg munka a felkészülés során, ezért biztosra a jövő évet látom, hogy ott a világbajnokságon még szeretnék szerepelni” – mondta az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában a tavalyi budapesti vb-n negyedik többpróbázó, majd hozzátette, szívesen visszatérne Tokióba kijavítani a három évvel ezelőtti nyári játékokon elért 13. helyét.

Az MTK 31 éves sportolója elárulta, hogy az idei olimpián még elégedett volt a helyezésével, de néhány nap múlva már többre vágyott, viszont az egyértelműen jó élmény volt számára, hogy telt ház előtt versenyezhetett. 

Krizsán a hosszabb pihenőjét követően hétfő délután ül le egyeztetni edzőjével, Szabó Dezsővel és – amint elmondta – elsősorban meg szeretné nyugtatni, hogy folytatja pályafutását. 

„Azért céloztam meg a jövő évi vb-t, mert úgy gondoltam, sokkal többen hagyják abba az olimpia után, de eddig csak egy-két versenyző jelentette be, hogy hivatalosan is elbúcsúzik az atlétikától. Még azért reménykedem benne, hogy lesz egy-két hölgy, aki visszavonul. Nagyon kemények a lányok és természetesen élvezik a versenyzést, de akár azt is el tudom képzelni, hogy például a háromszoros olimpiai bajnok Nafi Thiam még Los Angelesben is ott lesz” – jegyezte meg a magyar sportoló, akit érdekel az edzősködés, és az aktív karrierjét követően hosszú távon képzeli el magát az atlétikapálya mellett. 

A tokiói vb-re jövő szeptember 13. és 21. között kerül sor.



 


 

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
2025.03.02. 19:01

Halász Bence jó formában kezdte az idényt

Atlétika
2025.03.01. 20:18

Atlétika: Szentgyörgyi Zita most az U20-as ob-n futott 400-as csúcsot

Utánpótlássport
2025.03.01. 20:04

Videó: Duplantis újabb világcsúcsot döntött rúdugrásban

Atlétika
2025.03.01. 10:22

Atlétika: Takács Boglárka kétszer is megfutotta az országos csúcsát

Atlétika
2025.02.28. 21:39

Atlétika: egy éve még nem futott 400 métert, most ő a bajnok

Utánpótlássport
2025.02.25. 18:47

Sulyán Alexa hatalmas országos csúccsal győzött 200 méteren a fedett pályás atlétikai ob-n

Atlétika
2025.02.23. 18:15

Illovszky Dominik egyetlen századra az Eb-szinttől

Atlétika
2025.02.22. 20:03
Ezek is érdekelhetik