Gyulai Memorial: olimpiai szintű verseny várható 47 ország sportolóival

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 12:35
Deutsch Péter (Fotó: Földi Imre, archív)
Olimpiai szintű verseny lesz a keddi Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, amelyen 47 ország sportolói állnak rajthoz – jelentették be a szervezők a viadal hétfői sajtótájékoztatóján.

Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke felidézte, hogy a Gyulai István Memorialt – amelynek ez már a 14. kiírása – 11. alkalommal rendezik meg Székesfehérváron, mert „a sportok királynője és a királyok városa között megbonthatatlannak tűnik a kapcsolat”. Megjegyezte, hogy a régió legjobb versenyét bonyolítják le évek óta, miközben a viadalnak már a világban is van neve.

Spiriev Attila sportigazgató elmondta, hogy az előzetesen bejelentett sztárok közül egyedül a 110 méteres gátfutásra nevező s a legutóbbi három világbajnokságot megnyerő amerikai Grant Holloway nem vesz részt a versenyen.

Kiemelte, hogy női 100 méter gáton a Puerto Ricó-i olimpiai bajnok Jasmine Camacho-Quinn mellett a bahamai Devynne Charlton, az amerikai Nia Ali és az Eb-ezüstérmes Kozák Luca is rajthoz áll. Férfi 100 méteren ott lesz a mezőnyben a háromszoros Memorial-győztes, dél-afrikai Akani Simbine, a tavalyi vb-ezüstérmes botswanai Letsile Tebogo, valamint a világ jelenlegi leggyorsabb embere, a 9.77-es idővel rendelkező jamaicai Kishane Thompson.

Kalapácsvetésben a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes Halász Bence a tavalyi világbajnok kanadai Ethan Katzberggel, a lengyel olimpiai bajnok Wojciech Nowickivel és a szintén lengyel Pawel Fajdekkel mérheti össze erejét. Távolugrásban a görögök olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Miltiadisz Tendoglu három jamaicai klasszissal versenghet, hiszen nevezett a 2019-ben világbajnok Tajay Gayle, a tavalyi budapesti vb-n ezüstérmes Wayne Pinnock és az idei glasgow-i fedett vb-n harmadik Carey McLeod is.

A diszkoszvetés mezőnyében ott lesz a világcsúcstartó litván Mykolas Alekna, a 2022-es világbajnok szlovén Kristjan Ceh, valamint a legutóbbi olimpián aranyérmes svéd Daniel Stahl. A súlylökés az olaszok újdonsült Európa-bajnoka, Leonardo Fabbri és a 2017-ben Londonban vb-címet nyerő, új-zélandi Tom Walsh nagy versengését hozhatja.

Magasugrásban rajthoz áll az olimpiai, világ- és Európa-bajnok olasz Gianmarco Tamberi, míg 400 méteren visszatér a verseny csúcstartója, a tokiói olimpia bajnoka, a világbajnok, ötszörös Gyulai Memorial-győztes, bahamai Steven Gardiner – vele mérheti össze gyorsaságát az országos csúcstartó, fedett pályás vb-ötödik Molnár Attila.

A nemzetközi szövetség kontinentális sorozatába tartozó, arany besorolású versenyen a magyarok közül rajthoz áll még a 100 és 200 méteren hazai rekorder Takács Boglárka, aki 200-on összecsaphat a fedett pályás világbajnok, Saint Lucia-i Julien Alfreddel és a jamaicai olimpiai bajnok Shericka Jacksonnal.

 

Legfrissebb hírek

Vásárhelyi Máté és Nyikos Viktória győzött a budapesti maratonin

Atlétika
2025.10.12. 13:42

22 évesen a világ tetején – Armand Duplantis-portré, 2. rész

Képes Sport
2025.10.12. 12:37

Új számra vált a 400 méteres gátfutás klasszisa

Atlétika
2025.10.10. 19:01

Ekler Luca: Igazi türelemjáték volt ez a szezon

Atlétika
2025.10.08. 09:06

Mégsem örök életűek a ’80-as évek űrrekordjai?

Népsport
2025.10.06. 11:00

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
2025.10.04. 10:41

Budapest Maraton Fesztivál: csúcsot dönt az idei verseny

Atlétika
2025.10.03. 14:59

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
2025.10.03. 12:23
Ezek is érdekelhetik