Videó: Noah Lyles kikapott 100 méteren Kingstonban

Vágólapra másolva!
2024.06.02. 12:37
Oblique Seville legyőze Noah Lylest (Fotó: Getty Images)
A budapesti világbajnokságon triplázó Noah Lyles 100 méteren kiváló, 9.85 másodperces időt futott, mégis csak a második helyen ért célba a Kingstonban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen.

A nemzetközi szövetség ezüstkategóriás viadalának csúcsszámában a jamaicai Oblique Seville „tréfálta meg” az amerikai sztárt. A tavalyi évet sérülés miatt kihagyó Seville – akinek Glen Mills, Usain Bolt korábbi mentora az edzője – remek rajt után gyorsan komoly előnybe került, és végül egyértelmű fölénnyel nyerte meg a számot 9.82 másodperces egyéni csúccsal, ami egyben a világ idei legjobb eredménye. Lyles mindössze két századdal maradt el egyéni rekordjától, és először futott idén 10 másodpercen belül megengedett hátszélben (0,9 méter/másodperc).

A női klasszikus vágtaszámában a 60 méteren idén fedett pályás világbajnok Julien Alfred parádézott, aki 10.78 másodperccel szintén 2024 legjobb eredményét produkálta.

A sprinterek mellett a verseny legjobb teljesítményét a hazaiak 19 éves hármasugrója, az U20-as világcsúcstartó Jaydon Hibbert produkálta, aki 17,75 méterrel győzött.

 

 

Legfrissebb hírek

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
20 órája

EYOF: két atlétánk is dobogóra állt péntek délelőtt Szkopjéban

Utánpótlássport
Tegnap, 14:08

EYOF: Varga Iván ezüstérmes rúdugrásban

Utánpótlássport
2025.07.24. 14:31

Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:48

A Nemzeti Atlétikai Központban rendezik a 130. atlétikai magyar bajnokságot

Atlétika
2025.07.22. 14:23

Atlétika: „Tóth Anna évről évre bizonyít”

Utánpótlássport
2025.07.21. 20:45

Simán lefutották Lylest és Tebogót a londoni Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2025.07.19. 17:27

Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet a távfutásban

Atlétika
2025.07.19. 08:27
Ezek is érdekelhetik