Sosem okozott csalódást – Vincze Szabolcs jegyzete

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
• Róma
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 23:39

Berlin, München, Róma. Szép kis felsorolás, veretes sor: az elmúlt hat évben sorrendben ezekben a nagyvárosokban szerzett Európa-bajnoki érmet a kalapácsvető Halász Bence, aki nem akármilyen klubba lépett be vasárnap este, a versenyszámban rajta kívül ugyanis csak két sportági legenda, Zsivótzky Gyula és Pars Krisztián tudott három kontinensviadalon is érmet szerezni. Igaz, az ő nyakukba aranyat is akasztottak, de a 26 éves Halásznak erre még lesz alkalma – ahogy ő mondta, nem aggódik, eljön majd az ő ideje –, nem mellesleg ő lehet az első magyar kalapácsvető, akinek háromnál több Eb-érem is összejöhet.

Az olasz fővárosban pedig újra szintet lépett, mint ahogy egyébként világversenyről világversenyre teszi, és aminek két jellemző mozzanata is volt. Az egyik, amire csak a legjobbak képesek: rövid időn belül, krízishelyzetben akkor tudott teljesíteni, amikor nagyon nagy szükség volt rá. Bence a döntő után elmondta, az bizonyítja a győztes Wojciech Nowicki nagyságát, hogy az utolsó körben, szorult helyzetben is képes volt odatenni magát és hozni a győztes dobást. Közben meg ő is hasonló tettel szolgált a finálé elején, mikor két elrontott kísérlet után csak egy esélye maradt, és a kiesés rémétől fenyegetve felállt és simán bejutott a nyolcas döntőbe.

A másik, hogy érezte a hatalmas nyomást, de nem izzadt a tenyere. Bevallom, ezt nem ellenőriztem le, még csak rá sem kérdeztem, de abból gondolom, ahogy messziről nyugalomra intette a lelátóról lefelé siető és integető edzőjét, ezzel is azt üzenve, hogy tudom, nyugi, majd megoldom. És simán meg is oldotta, amihez pedig elképesztő rutin és érettség kell. Az pedig talán őt is meglepetésként érte, hogy ez a helyzet annyira felszabadította, hogy negyedszerre 80.49 méterre dobta a kalapácsot, amivel átvette a vezetést, és amely pályafutása harmadik legnagyobb kísérlete.

Mégis különleges, ugyanis egyiket sem ilyen korán, június elején dobta, hanem mindkettőt augusztus második felében, egyébként éppen akkor, amikor idén olimpiát rendeznek Párizsban. Van okunk reménykedni tehát, és ha már itt tartunk, csak még egy adalék, amit sosem árt figyelmen kívül hagyni, ha Halász Bencéről beszélünk: ez a srác még mindig csak 26 éves, és még sosem betlizett, sosem okozott csalódást, amit öt világversenyen szerzett érme is mutat.

Ilyen kiegyensúlyozottságra csak a legnagyobbak képesek.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik