Halász Bence: Eljön majd az én időm is

Hogyan érzi? Elvesztett egy aranyérmet, vagy nyert egy ezüstöt?
Ez az ezüstérem számomra felér egy győzelemmel, ez nem is lehet kérdés! Persze, hogy ott lebegett a szemem előtt a nagy álom, hogy olyan magasságokba érjek, mint előttem Gécsek Tibor és Pars Krisztián, és Eb-arannyal térjek haza, de eljön majd az én időm is, csak ki kell várnom – mondta a Nemzeti Sportnak Halász Bence, miután vasárnap ezüstérmet szerzett az atlétikai Európa-bajnokságon. – A lengyel Wojciech Nowicki újra bebizonyította, hogy mekkora versenyző, még ilyen hatalmas nyomás alatt is tud javítani és nyerni. Már csak azért is elégedettek lehetünk, mert megcsináltuk, amit szerettünk volna, amiért Rómába jöttünk.

Németh Zsolt, Halász Bence edzője: – Bence első dobása nem volt rossz, de hozzáért a jobb oldali hálóhoz, így veszített a lendületéből. Nem volt pánik, mert az ilyesmi előfordul, tudtuk, hogy a következő jobb lesz. A második kísérlet érdekes volt, mert a tavalyi budapesti eset és a lengyel óvás óta mindenki egyből farkast kiált. A dobása után a zöld jelzés villant fel, hogy érvényes, de amikor visszaültem a helyemre, már nem volt kiírva. Rohantunk le Bencéhez, mert nem mindegy, milyen tudattal áll neki a harmadik dobásnak, de kinézett, és intett, hogy tisztában van a helyzettel. Akkor már tudtuk, hogy megoldja, és meg is nyugodtunk, még a harmadik dobás, a 78.55 is félig biztonsági volt. Benne volt a feszültség, ami felspannolta, olyan pszichés állapotba került, ami végül egy nyolcvan feletti dobást hozott ki belőle. Mentálisan újra lépett egyet előre, de ki is merült a végére. Ez bravúr volt, mert úgy dobott ekkorát, hogy nemrég még május volt, ilyenkor sosem dobált ekkorákat. Megmaradt benne a harciasság, hogy ne nyugodjon meg egy ilyen teljesítmény után sem.

Mi történt pontosan a második kísérleténél? Miért rohantak le a lelátóról az edzői?
Érdekes és feszült helyzet volt, ugyanis én lent a pályáról úgy láttam a kijelzőn, hogy elvették tőlem a dobást, érvénytelennek írták ki, holott az eredmények között azóta is fel van tüntetve érvényesnek a 77.99 méter. Németh Zsolt és Igaz Bálint lefutott hozzám, integettek és fütyültek, hogy észrevegyem őket, csak jelezni akarták, hogy nem adták meg a dobásomat, és kelleni fog a harmadikra egy érvényes kísérlet. De mivel tudtam, miről van szó, ki sem mentem hozzájuk, csak intettem nekik, hogy én is látom, amit látni kell, és tudom, mit kell tennem. Egyébként ma sem értem a helyzetet, hogy lehet az, hogy a kivetítőn érvénytelen dobást írnak ki, mindenhol máshol meg érvényeset. Mindegy, ez már nem is számít, mert harmadikra azon is javítottam, bár tény, kicsit más lett volna, hogy a folytatásban egy dobással többet tudom hajtani magamat.

Volt már ilyen feszült pillanat a pályafutásában?
Hasonlót éltem át tavaly a budapesti világbajnokságon, óriási teher volt rajtam, hogy jó eredményt érjek el, mert nem titok, sokan tőlem várták, hogy érmet szerezzek. Akkor azt mondtam, hogy ekkora nyomás többet biztosan nem lesz rajtam, és az egy évvel ezelőtti helyzet még mindig viszi a prímet, de a vasárnapi eset rám cáfolt, mert nagyon közel állt hozzá. Leírhatatlan érzés, amikor tudod, hogy ha hibázol, itt és most véged van, teljesen leépíted magad lelkileg, mentálisan, mindenhogy, vagy ott a másik lehetőség, hogy végrehajtasz egy technikailag elfogadható dobást, mert tudod, hogy megfelelő állapotban vagy hozzá, és simán bejutnál vele a nyolc közé.

A folytatásban mennyit segített?
Ott is sokat, de szerintem inkább a jövőre nézve van ennek nagyobb jelentősége. Erőt ad, mert nemcsak pályafutásom során, hanem az életem végéig elkísér a tudat, hogy ilyen helyzetben is megtaláltam a megoldást. És ha legközelebb hasonló szituációba kerülök, fel tudom idézni, hogy Rómában „kemény magyar vitéz” voltam, aki ezt is meg tudta csinálni. Vert helyzetből álltam fel, amire szinte büszkébb vagyok, mint az érmemre, sőt nemcsak felálltam, hanem érmet is szereztem, és nyolcvan méter felett dobtam.

Ennyi tapasztalat után szokott még izgulni a versenyek előtt?
Szoktam, hiszen én is ember vagyok. A selejtező előtt amúgy jobban, mert ott semmit sem lehet megnyerni, de mindent el lehet veszíteni. Amikor bejutok a döntőbe, kicsit mindig megnyugszom, de most ott motoszkált bennem, hogy jó formában vagyok, de még nem az igazi. Egy héttel az Európa-bajnokság előtt kezdtem csak el nagyokat dobni az edzéseken, kellett volna még néhány alkalom, amikor már messze száll a kalapács. Mindenesetre jó 80.49-cel kezdeni a nyarat, óriási lendületet ad az olimpiára.

A férfi kalapácsvetés mezőnye mennyit változott?
Folyamatosan változik, de akik az elmúlt időszakban nyolcvan felett dobtak, azok a legtöbben még itt vannak. Mindig jönnek újak, most a német Merlin Hummel dobott nagyot, az ukrán Mihajlo Kohan pedig évek óta jön fel, ahogy láttam, most mérges volt, szerintem jobb eredményt akart az Eb-n. A francia Quentin Bigot tavaly gerincműtéten esett át, onnan azért nagyon nehéz visszajönni, Pawel Fajdeket pedig én sosem írnám le, az olimpiáig össze fogja szedni magát, hatalmas rutinja van. Szóval többen érnek oda, mint akik elmennek, ezért erősödik folyamatosan a mezőny.

Hogyan telik az elkövetkező két hónap az olimpiáig?
Vissza kell állnunk a munkára, hiszen a formát nem lehet két hónapon át fenntartani. Mindenképpen akarunk még versenyezni, jó lenne, ha stabilan tudnék nyolcvan méter körül dobni, ami megalapozná az önbizalmamat Párizsra. Három héttel az olimpia előtt megkezdjük a formába hozást, a felgyorsítást.

Az Európa-bajnoki ezüstérem után egy kis római városnézés belefér?
Sajnos nem, egyrészt mert kedd reggel utazunk haza, másrészt jelenleg arra is alig van erőm, hogy felkeljek az ágyból. Mindenem fáj, és ami erőm maradt, azt este próbálom Gyurátz Rékának küldeni a stadionban, mikor a döntőjében neki szurkolok.