Három magyar jutott tovább délelőtt az atlétikai Eb-n, ebből egyikük a döntőbe

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
• Róma
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 14:36
Gyurátz Réka egyéni szezoncsúccsal döntős a római Európa-bajnokságon (Fotó: MASZ)
A római atlétikai Európa-bajnokság harmadik versenynapjának reggelén két félmaratonistánk a középmezőnyben végzett, a kalapácsvető Gyurátz Réka a döntőbe dobta magát, két négyszáz méteres gátfutónk, Mátó Sára és Bánóczy Árpád pedig remek futással, magabiztos versenyzéssel jutott tovább az elődöntőbe.

Az első két kísérlete után talán senki sem gondolta volna, hogy Gyurátz Réka bejut a kalapácsvetés döntőjébe a római atlétikai Európa-bajnokságon, az első dobása 59.77 lett, a másodikat pedig a hálóba hajította.

Harmadikra azonban csak kijött belőle egy egyéni szezoncsúcs, és 69.06-tal a kilencedik helyen jutott be a hétfői, tizenkettes fináléba.

Fotó: MASZ

„Az első dobásomnál teljesen mást csináltam, mint kellett volna, de csak magamat okolhatom... Azt beszéltük meg az edzőmmel a harmadik kísérlet előtt, hogy zárjak ki mindent, ne azzal foglalkozzak, ami addig történt, csak arra figyeljek, amit már ezerszer megcsináltam életem során – mondta a selejtező után Gyurátz Réka. – A kidobást akartam megállítani, a második dobás azért lett érvénytelen, mert kicsit tovább forogtam a végén a kalapáccsal. Későn állítottam meg a szert, azért ment a hálóba. Próbáltam mondogatni magamnak, hogy semmi baj, még van egy lehetőségem, és bejött. Örülök, mert az volt a célom, hogy az idei legjobb dobásomat megjavítsam, és szerettem volna beverekedni magam a legjobb tizenkettőbe. Mindkettő sikerült, ráadásul ilyen hektikus verseny végén, a döntőben pedig már bármi megtörténhet. Még csupán az elején vagyunk a versenyidőszaknak, a selejtezőben nem adtam bele az összes energiámat, és nyugodt vagyok, mert a munkát elvégeztem.”

Két félmaratonistánk, Szemerei Levente és Szabó Nóra döntőjét reggel 9 órakor és 9.30-kor rendezték, az időjárás kegyes volt hozzájuk, nem sütött annyira a nap, igaz, a páratartalom nem volt ideális, és a verseny első szakaszán megszenvedtek a macskaköves utcákkal is, így végül mindketten a középmezőnyben végeztek.

Férfi magasugróink, Bakosi Péter és Jankovics Dániel nem tudtak felnőni a feladathoz, pedig 221 centi már elég volt a döntőbe jutáshoz. Wahl Zoltán hiába futotta 21.05-tel idei legjobbját a 200 méteres síkfutás előfutamában, ez nem volt elég az elődöntőbe jutáshoz. Remekül versenyzett a 400 méter gát előfutamában Mátó Sára, aki a szélén, a kettes pályán futva 55.95-tel megnyerte az előfutamát, így simán továbbjutott, Molnár Janka azonban nem állt rajthoz, az indulás előtt úgy döntöttek edzőjével és az orvosi stábbal, hogy a sarka miatt inkább nem kockáztatnak.

„Mikor megláttam a beosztást, nem voltam felhőtlenül boldog, a belső pályát nem szeretem annyira az ív miatt, de ez van – mondta Mátó Sára a futam után. – A korosztályos világversenyeken általában a döntőbe jutásra esélyes voltam, így az első futásnál mindig lehetett taktikázni, itt viszont nem annyira. De érdekes az emberi agy, az emberben csak benne van, hogy mi van, ha holnap is futok. Így most sem lehetett ugyan tartalékolnom, kicsit mégis azt érzem, hogy maradt bennem. Kevés a pihenőidő, de az elődöntőben már biztosan kiadhatok magamból mindent, most lejött rólam minden teher, és magabiztosnak érzem magam.”

Férfi 400 gátasunk is remekelt, Bánóczy Árpád a célegyenesbe érve még az élen futott, csak a végén előzte meg olasz és svéd riválisa, de 49.95-ös idővel így is biztosan lépett tovább. Ma este 21.10-től Halász Bencének szurkolhatunk a férfi kalapácsvetés döntőjében, közben Molnár Attila 400-on (20.38), Takács Boglárka pedig 100-on (21.29) küzd a döntőbe jutásért, neki ráadásul este rendezik a szám fináléjáét is (22.53).

Szemerei Levente, félmaratoni Eb-45.
Az első hat kilométer nehéz volt, sok volt a macskakő, sok helyen hiányzott is, sok volt a kis utca és az elnyújtott kanyar, ezért figyelni kellett, a bolyban pedig nem tudtam, mikor lép be elém valaki. Az időjárás lehetett volna sokkal rosszabb, de így is nagyon meleg volt, ha sütött volna a nap, akkor egy perccel gyengébbet futottam volna. A maratonit jobban szeretem, a félmaratoni kicsit nehezebb, mert lassú vagyok az európai mezőnyhöz képest. Azt hittem, kicsit jobban fog menni, ám ennek az időnek is örülök: néhány hete futottam egy félmaratonit, ott tíz fokkal hidegebb volt, és hasonló időt értem el.

 

Szabó Nóra, félmaratoni Eb-43.
Ez nem volt jó futás, az első négy és fél kilométeren alig tudtam a tempóra koncentrálni, mert keskeny és macskaköves volt az út, figyelni kellett, hova lépek, többször ráléptek a lábamra. Utána az idegesített, hogy egy spanyol lány beállt mellém, és folyamatosan könyökölt, ha elmentem jobbra, jött velem, és alig tudtam arra figyelni, amit csinálok. Csak a végén tudtam előzni. Az időjárással nagy szerencsénk volt, pedig nagyon felkészültünk a melegre, előző nap még szétszedtem egy pólót, és sálakat csináltam belőle, hogy majd jeget rakunk bele, úgyhogy megvolt a tegnapi varrószakkör is.

ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA
3. NAP 
20.05: esti program, éremosztás 7 számban (Tv: M4 Sport+)
20.30: NŐI MAGASUGRÁS, DÖNTŐ
20.38: férfi 400 m, elődöntő (Molnár Attila)
21.05: női 100 m, elődöntő (Takács Boglárka)
21.11: FÉRFI KALAPÁCSVETÉS, DÖNTŐ (Halász Bence)
21.21: NŐI HÁRMASUGRÁS, DÖNTŐ
21.35: férfi 200 m, elődöntő
22.04: NŐI 3000 M AKADÁLY, DÖNTŐ
22.27: FÉRFI 800 M, DÖNTŐ
22.36: NŐI 1500 M, DÖNTŐ
22.53: NŐI 100 M, DÖNTŐ

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik