Atlétikai Eb: Sulyán Alexa elődöntőbe jutott 200 méteren

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 12:09
Sulyán Alexa elődöntős (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Sulyán Alexa az előfutamban idei legjobbját megközelítve bejutott az elődöntőbe 200 méteren a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

A gödöllőiek 19 éves tehetsége tavaly már letette névjegyét a felnőttek között, 23.12 másodpercre javította az U20-as magyar csúcsot és szerepelhetett a budapesti világbajnokságon.

Az idei évben szintén jó formát mutatott eddig, május elején a bahamai váltóvilágbajnokságon a magyar 4x100 méteres staféta záró embere volt, két hete pedig 23.21 másodpercet futott a budapesti bronz kategóriás nemzetközi viadalon.

Sulyán Alexa karrierje első felnőtt Eb-jén reális továbbjutási esélyekkel térdelhetett rajtgépbe és futamában bizonyította jó formáját. A 9-es pályán futva a célegyenesre harmadik-negyedik helyen fordult, végül harmadikként ért célba 23.30 másodperces eredménnyel.

A magyar futó az első futamban szerepelt, így kicsit izgulnia kellett, mivel helyezéssel nem lehetett elődöntőbe kerülni, ahhoz a legjobb 12 idő egyikével kellett rendelkezni. A második kör után viszont már szinte biztosra vehette elődöntőjét, mivel az utolsó futam előtt a hatodik eredménye volt, végül a tizedik idővel jutott tovább.

„Úgy álltam a futambeosztáshoz, hogy a surranópályát kaptam, és ott csak magamra kell figyelnem, amit kihasználhatok. Azt hiszem, ez sikerült – nyilatkozta az MTI-nek a gödöllői sprinter. – Középdöntőbe szerettem volna kerülni az Eb-n és ez sikerült, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. Este már nem lesz rajtam teher, és ezt szeretném kihasználni.”

A 21.05-kor kezdődő 200-as elődöntőkben nem Sulyán lesz az egyetlen magyar, mivel vasárnap a 100 méteres fináléról három századdal lemaradt Takács Boglárka kiemeltként abban a szakaszban kezd a félkörös távon.

Hétfő délelőtt a férfi tízpróbázók megkezdték kétnapos versenyüket a 100 méterrel, melyben a mezőny magyar indulója, Gálpál Zsombor 10.91 másodpercet (881 pont) futott, ezzel a 24 induló között a 14. lett.

 

Legfrissebb hírek

Csak igazolta a klasszisát – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
13 órája

Molnár Attila: Amint célba értem, könnyebb lett a világ

Atlétika
14 órája

Atlétika: hatalmas siker, Molnár Attila Európa-bajnok lett!

Atlétika
15 órája

Illovszky Dominik az elődöntőben búcsúzott 60 méteren a fedett pályás Eb-n

Atlétika
17 órája

Szomorú 60 gát döntő az atlétikai Eb-n: Kozák Luca elesett, nem ért célba

Atlétika
2025.03.07. 21:50

Molnár Attila az első helyen, minden idők legjobb Eb-elődöntős idejével jutott be a 400-as döntőbe

Atlétika
2025.03.07. 20:32

Molnár Attila: A pillanat törtrésze alatt kellett döntenem

Atlétika
2025.03.07. 15:39

Kozák Luca és a 17 éves Bátori Lilianna is döntőbe jutott a fedett pályás atlétikai Eb-n

Atlétika
2025.03.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik