Atlétikai Eb: Récsei Rita a 14. lett 20 km-es gyaloglásban, hazai diadal az első számban

D. Á./MTID. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 21:01
Récsei Rita (Fotó: Facebook/Magyar Atlétika)
Récsei Rita legjobb magyarként, nagyszerű versenyzéssel a 14. helyen végzett női 20 kilométeres gyaloglásban, melyet a házigazdák olimpiai címvédője, Antonella Palmisano nyert meg, a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság első aranyérmét szerezve meg.

 

A nők olimpiai távú versenyének 35-en vágtak neki, köztük Récsei mellett a 35 kilométeren két éve bronzérmes Madarász Viktóra, valamint Spiller Tiziana. A verseny a római olimpiai központ területén zajlott, ideálisnak nem nevezhető körülmények között, ugyanis közel 30 fokos hőségben kellett róniuk a köröket a versenyzőknek.

Az már viszonylag hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt években legjobb magyarnak számító Madarász ezúttal nem fog tudni előkelő helyen végezni, gyorsan leszakadt az élmezőnytől, ahogy Spiller Tiziana is hamar elmaradt a legjobbaktól. Récsei közben az első kilométereken még közvetlenül az élboly mögött haladt, majd később ugyan ő is visszaesett, de sikerült egy kisebb csoporttal jó tempóban gyalogolnia. A táv feléhez közeledve a legjobb magyar a 23. helyen volt, aztán fokozta az iramát és a verseny második felében folyamatosan érte utol és hagyta le közvetlen riválisait, végül a 14. helyen ért célba 1:32:55 órás eredménnyel.

Madarász Viktória (1:37:43 óra) 26. lett, honfitársától közel öt perccel elmaradva, míg Spiller (1:43:56) a 30. helyen zárt.

A verseny a hazai kedvenc Antonella Palmisanóról szólt, az olasz klasszis ugyanis már a rajt után az élre állt, a 10. kilométerre pedig valamennyi riválisát leszakította, és tulajdonképpen egészen az Olimpiai Stadionban kijelölt célig imponáló tempóban haladt, az arénában pedig az olasz zászlót lobogtatva gyalogolt körbe és győzött 1:28:08 órával. A hazai nézők öröme azzal vált teljessé, hogy Palmisano mögött Valentina Trapletti lett a második.

A bronzérem sorsa egészen drámai hajrával dőlt el, a stadionba harmadiknak érkező spanyol Laura Garcia-Carót az utolsó métereken előzte meg az ukrán Ludmilla Oljanovszka.


Wagner-Gyürkés Viktória 12. lett 5000 méteren

Wagner-Gyürkés Viktória nagyszerű futással a 12. helyen végzett, míg Vindics-Tóth Lili feladta a versenyt női 5000 méteren a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság nyitónapján.

A pénteki zárószámban 22 hosszútávfutó állt a rajthoz, majd a kezdés után, az első néhány kör nyugodt iramát követően a legjobbak folyamatosan fokozták a tempót, ezzel pedig apasztották az élboly létszámát.

A magyarok közül előbb Vindics-Tóth maradt le, majd egy nagyobb bollyal Wagner-Gyürkés sem vállalta az aranyéremért harcolók ritmusát. A táv második felére az egyre jobban leszakadó Vindics-Tóth feladta a küzdelmet, Wagner-Gyürkés viszont kifejezetten jó tempóban futott és a végén még a hajára is volt ereje, így a 12. helyen ért célba, 15:14.24 perces egyéni csúcsától bő három másodperccel elmaradva (15:17.45 perc).

A számot a hazai nézők fülsüketítő biztatása mellett az egészen parádés utolsó száz métert produkáló Nadia Battocletti nyerte meg 14:35.29-es bajnoki csúccsal. A második helyen a norvég Karoline Bjerkell Grovdal, a harmadikon pedig a spanyol María García ért célba.


A szlovén Kristjan Ceh nyerte a férfi diszkoszvetést

Férfi diszkoszvetésben és a 4x400 méteres mix váltóban sem a papírforma érvényesült.

A diszkoszvetők fináléja előzetesen az egyik legnagyobb csatát és kiemelkedő eredményeket ígérte, a mezőnyben ugyanis a tavalyi budapesti világbajnokságon győztes svéd Daniel Stähl, az idén világcsúcsot javító litván Mykolas Alekna és a 2023-ban Budapesten ezüst-, 2022-ben a eugene-i vb-n aranyérmes szlovén Kristjan Ceh is ott volt.

Az idei eredmények alapján egyértelműen Alekna számított favoritnak, 74,35 méteres rekordját megközelíteni sem tudták a többiek. A litván klasszis azonban ezúttal halványabb volt, mint korábban, a döntő alatt gyakorlatilag végig szenvedett és mindössze két sikeres kísérlettel zárt, messze elmaradva a 70 métertől. Noha nem ment jól Aleknának, 67,48 méteres legjobbjával mégsem volt messze a győzelemtől, mert ezúttal a többiek sem versenyeztek csúcsformában, amit bizonyít, hogy Cehnek elég volt 68.08 méter az aranyhoz.

Az ezüstérem az osztrák Lukas Weishaidingeré lett 67.70-nel, Alekna pedig a bronzzal vigasztalódhatott, míg Stähl lemaradt a dobogóról.


Ír siker a 4x400-as vegyes váltók versenyében, holland arany női súlylökésben

A 4x400-as vegyes váltók versenyében Hollandia tűnt favoritnak, ám ezúttal a két éve három Eb-arannyal, a tavalyi vb-n pedig két diadallal zárt Femke Bol sem tudta győzelemhez segíteni a stafétát. Záróemberként tízméteres hátránnyal vette át a botot az olaszok, az írek és a belgák mögött, a győzelemre pedig nem volt esélye, mivel az írek záróembere, Sharlene Mawdsley egészen parádésan hajrázott, és végül egyértelmű fölénnyel ért célba az első helyen. Bol a célegyenesben a belgák utolsó emberét be tudta fogni, de az olaszokét nem, így végül a hollandok bronzéremmel zártak.

A holland csapatnál ugyanakkor sokáig nem kellett szomorkodni, mivel a váltó befutója után néhány perccel dőlt el, hogy női súlylökésben az arany- és az ezüstérem is Hollandiáé lett Jessica Schilder és Jorinde van Klinken révén.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik