Atlétikai Eb: Az Eb fontos állomás, de a fókusz az olimpián van – Halász Bence

Vágólapra másolva!
2024.05.28. 09:23
Halász Bence szerint a Budapesten dobott 77.77 métere jó alap, de még messze van az elvárt eredménytől (Fotó: Szabó Miklós)
A kalapácsvető Halász Bence számára fontos állomásnak számít a jövő pénteken kezdődő atlétikai Európa-bajnokság, de kiemelte, a fókusz a párizsi olimpián van.

„A budapesti bronzverseny után Tatára jöttünk, egy teljes hetet készülünk itt, és elvégezzük az utolsó simításokat. Úgy érzem, a Budapesten dobott 77.77 méter jó alap, de még messze van az elvárt eredménytől. A második ciprusi edzőtábor után volt egy nehezebb időszakom, ott becsúszott két kevésbé jól sikerült viadal, de a bronzversenyen mutatott formám bizakodásra ad okot” – mondta a magyar szövetség honlapján a világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes atléta.

Hozzátette, még soha nem versenyzett Rómában, ahol az Eb-t rendezik.

„Pozitívan gondolok a kontinensbajnokságra. A hátralévő két hét fontos lesz még, és úgy érzem, hogy jó formában tudok majd megérkezni az Eb-re” – jelentette ki Halász Bence.

A római Eb-n a magyar kalapácsvető jövő szombaton kezdi meg szereplését a Stadio Olimpicóban, a döntőt másnap rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
4 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
6 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
7 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
15 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
19 órája

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
20 órája
Ezek is érdekelhetik