Párizs 2024: újítások az atlétikai pályán

Vágólapra másolva!
2024.04.15. 11:11
Készül a lila borítású atlétikai pálya (Fotó: Getty Images)
Nem garantálnak világcsúcsokat, de a szervezők szerint a párizsi olimpiára készített atlétikai pálya újításai „ígéretesek”.

„Ennek a pályának ugyanaz az alapja, mint ami Tokióban volt, de kisebb változtatásokat eszközölt a gyártó” – mondta Alain Blondel, a párizsi játékok atlétikai versenyeiért felelős sportmenedzser, majd hozzátette, nem tudja biztosan állítani, hogy gyors lesz, de a jelek szerint jó pályán versenyezhetnek majd a sportolók.

Az előző, 2021-es olimpián három világcsúcs született: női és férfi 400 méteres gátfutásban Sydney McLaughlin (51.46 mp) és Karsten Warholm (45.94 mp) ért el rekordot, míg női hármasugrásban az idei játékokat Achilles-ín sérülés miatt biztosan kihagyó Yulimar Rojas állított fel új csúcsot 15,67 méterrel.

Az atlétikai pályát sorozatban 13. alkalommal készíti az olasz Mondo az ötkarikás játékokra, és a korábban versenyzőként tízpróbában Európa-bajnok francia Blondel azt is elárulta, hogy a szokásos téglavörös helyett lila színű lesz a borítás, amivel lehetőségük nyílt eltérni a hagyományos stílustól.

A manuálisan leterítendő, csaknem ezer tekercsből álló pályát a tervek szerint június elsejéig fejezik be.

A nyári játékok hivatalosan július 26-án kezdődnek és augusztus 11-ig tartanak.
 

 

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
Tegnap, 13:17

Usain Bolt is ott van az atlétikai Világdöntő arcai között

Atlétika
2025.09.08. 09:46

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
2025.09.08. 09:06

Tóth Anna vb-főpróbája remekül sikerült

Atlétika
2025.09.07. 15:11

„Hatan is 81 méter fölött vannak” – Halász Bence az atlétikai vb előtt

Atlétika
2025.09.03. 15:38

Nem indul a 200 méteres női síkfutás olimpiai bajnoka a vb-n

Atlétika
2025.09.02. 18:36

Gyulai Miklós a vb előtt: Halász Bence mindig tud sporttörténelmet írni

Atlétika
2025.09.02. 12:04

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52
Ezek is érdekelhetik