Atlétika: Kerekes nyert Berlinben, Kozák és Lesti hatodik Madridban

Vágólapra másolva!
2024.02.23. 22:16
Kerekes Gréta (balra) lett a legjobb Berlinban (Fotó: Getty Images)
Kerekes Gréta megnyerte a 60 méteres női gátfutást, Takács Boglárka pedig a negyedik helyen zárt 60 méteres síkfutásban a nemzetközi szövetség fedett pályás atlétikai versenysorozatának berlini ezüst kategóriás viadalán. Eközben Kozák Luca 60 méteres gátfutásban, míg Lesti Diána távolugrásban a hatodik helyen végzett a nemzetközi szövetség fedett pályás atlétikai versenysorozatának madridi, arany kategóriás viadalán.

 

Kozák Luca az előfutamban 8.06 másodperccel, harmadik helyen jutott be a női gátfutás döntőjébe, melyben századra pontosan ugyanannyit futott, ezzel pedig a hatodik helyen zárt. Ebben a versenyszámban Devynne Charlton fedett pályás világbajnoki ezüstérmes bahamai gátfutó 7.68 mp-cel pályarekordot állított fel, mindössze egy századra maradt el saját, két héttel ezelőtt, New Yorkban felállított világcsúcsától (7.67 mp).

Lesti Diána – aki pénteken került be a jövő péntektől vasárnapig Glasgow-ban sorra kerülő fedett pályás világbajnokság magyar résztvevői közé – 629 centiméterrel zárt a hatodik helyen női távolugrásban, amelyet a román Florentina Costina Iusco nyert meg 665 centiméterrel.

A férfi súlylökőknél a jamaicai Rajindra Campbell szintén versenycsúcsot teljesített, 22.16 méterrel. Megelőzte többek között Tom Walsh kétszeres olimpiai bronzérmes, egyszeres szabadtéri és kétszeres fedett pályás világbajnok új-zélandi világklasszis súlylökőt is.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: Takács Boglárka kétszer is megfutotta az országos csúcsát

Atlétika
2025.02.28. 21:39

Sulyán Alexa hatalmas országos csúccsal győzött 200 méteren a fedett pályás atlétikai ob-n

Atlétika
2025.02.23. 18:15

Illovszky Dominik egyetlen századra az Eb-szinttől

Atlétika
2025.02.22. 20:03

Atlétika: Takács Boglárka ismét közel volt az országos csúcsához

Atlétika
2025.02.16. 19:49

Kozák Luca nem jutott döntőbe 60 méter gáton Liévinben

Atlétika
2025.02.13. 21:14

Kozák Luca: Az olimpia után nagyon elfáradtam, és nem csak fizikailag

Egyéb egyéni
2025.02.11. 17:30

„Egyáltalán nem számítottam rá” – Takács Boglárka 50 méteres rekordot futott 60-on

Atlétika
2025.02.06. 10:03

Takács Boglárka: Próbáltunk fizikailag hozzáerősödni a mezőnyhöz

Atlétika
2025.01.31. 10:28
Ezek is érdekelhetik