Párizs 2024: húsz-huszonöt fős is lehet a magyar atlétikai csapat

Vágólapra másolva!
2024.01.25. 10:13
Akár 25 fős is lehet a magyar csapat Párizsban (Fotó: Getty Images)
Akár 20-25 fős is lehet a magyar atlétikai csapat a párizsi olimpián.

Scheidler Géza sportszakmai igazgató a magyar szövetség honlapján emlékeztetett rá, hogy eddig három versenyző – a kalapácsvető Halász Bence, 400 méteren Molnár Attila és a gátas Kozák Luca –  teljesítette az indulási szintet. A többség várhatóan világranglistáról kerül be az ötkarikás mezőnybe.

A szakmai igazgató a most kezdődő fedett pályás idény kapcsán felhívta a figyelmet, hogy ezekből az eredményekből nem szabad „messzemenő következtetéseket” levonni.

„Számtalanszor előfordul az, hogy utána szabadtéren sokkal jobb, vagy kevésbé jó forma is követheti a fedett pályás teljesítményeket. Idén olimpia lesz, természetesen csaknem minden fókuszt a párizsi játékok kapnak. Azt megelőzi az Eb, amely szintén fontos versenynek számít. Jelen számítások szerint a római Európa-bajnokságon körülbelül negyven-negyvenöt fős lehet a magyar csapat, míg az olimpiára akár húsz-huszonöt magyar atléta is indulási jogot szerezhet” – vélekedett Scheidler Géza. Hozzátette, a márciusi fedett pályás vb-n Kozák Luca és a többpróbázó Krizsán Xénia részvétele mondható biztosnak.

A fedett vb-re március 1-3-án kerül sor Glasgow-ban, az Európa-bajnokság június 6-12-én lesz Rómában. A párizsi olimpia július 26-án kezdődik, az atlétika versenyeit augusztus 1-jétől bonyolítják le.

 

Legfrissebb hírek

Kovács Ferenc Soma fél évvel a fáradásos törése után már a vb-szintre hajt

Atlétika
14 órája

Hegyifutás: nagy büszkeség a szakágnak az U18-as vb-ezüst

Utánpótlássport
Tegnap, 15:50

Molnár Attila nélkül megy a magyar csapat a madridi Eb-re

Atlétika
2025.06.18. 15:19

Takács Boglárka egy századra a rekordjától Turkuban

Atlétika
2025.06.17. 20:58

Nem rendezik meg az atlétikai Grand Slam záró versenyét

Atlétika
2025.06.13. 09:58

Gyémánt Liga: Karsten Warholm világcsúcsot futott Oslóban

Atlétika
2025.06.12. 22:27

Mátó Sára harmadik lett 400 méter gáton Lahtiban, Halász Bence ötödik Oslóban

Atlétika
2025.06.12. 10:49

Másfél hónap kihagyás vár a hétpróba magyar csúcstartójára

Atlétika
2025.06.11. 09:55
Ezek is érdekelhetik