Atlétika: visszavonult a négyszeres olimpiai bajnok Mo Farah

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.09.10. 15:42
null
„Sir Mo” a newcastle-i, utolsó verseny után (Fotó: AFP)
A negyedik helyen végzett utolsó versenyén, a Newcastle-ben rendezett Great North Run elnevezésű félmaratoni viadalon a négyszeres olimpiai bajnok Mo Farah.

Az ezen a viadalon korábban hatszoros győztes, szomáliai születésű klasszis, aki ezúttal „Sir Mo” felirattal a mellkasán futott, 1:03:28 óra alatt teljesítette a bő 21 kilométert.

Mo Farah áprilisban, Londonban kilencedik lett az utolsó maratoniján, és akkor megerősítette, hogy a Great North Runon versenyez utoljára. A negyvenéves futó 2012-ben Londonban, majd 2016-ban Rio de Janeiróban is olimpiai aranyat nyert 5000, illetve 10 000 méteren. Emellett többek között hat világbajnoki címet is begyűjtött ezen a két távon.

A vasárnapi futása végén a célegyenesben több tucat szurkolóval pacsizott, majd a BBC-nek úgy nyilatkozott: „a mai napon sok minden átfutott a fejemen”.

„Newcastle-ban akartam befejezni a pályafutásomat. Hatszor győztem itt, az olimpiák és a világbajnokságok után mindig ide tértem vissza. Nagyon sok az érzelem most bennem”
– mondta, majd úgy folytatta, hogy ezután több időt tölthet a feleségével és a gyermekeivel.

„A futás az egyetlen, amihez értek. Ha nyersz, azt nem értékeled annyira, mint akkor, amikor veszítesz. Az elmúlt pár évben már sérülésekkel küzdöttem.”

A félmaratoni versenyt az etióp Tamirat Tola nyerte 59:58 perces eredménnyel. Ez némi gyógyírt jelenthet számára arra, hogy a budapesti világbajnokságon címvédőként nem tudta befejezni a maratonit.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik