Párizs 2024: a franciák szerint ötcsillagos a budapesti atlétikai vb szervezése

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 12:50
null
Fotó: Dömötör Csaba
A legfőbb témát a jövő évi olimpia adta, amellyel kapcsolatban elmondták, az infrastruktúra szinte teljes egészében már korábban rendelkezésre állt, illetve a revitalizációra is hatalmas hangsúlyt fektetnek majd a szervezők.


Péntek reggel sajtóbeszélgetést tartott Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete és Samuel Ducroquet sportnagykövet Budapesten. A beszélgetés legfőbb irányvonalát a 2024-es párizsi ötkarikás játékok, illetve a jelenleg zajló budapesti atlétikai világbajnokság adta, amellyel kapcsolatban egyetértés volt a két résztvevő között, hogy a szervezés ötcsillagos. Ducroquet sportnagykövet elmondta, az olimpiára a beruházások többsége a tervek szerint el fog készülni egy-két kivételtől eltekintve, igaz ezek is csak néhány napot, hetet csúsznak majd.

„Külön intézmény vezeti az infrastruktúra elkészítését az olimpiára, így ez nem a szervezőbizottság feladata. Teljesen külön intézmény, saját büdzsével, amelyet elsősorban a kormány és az önkormányzatok finanszíroznak. Ennek feladata, hogy elkészüljenek a beruházások, majd átadják azokat a szervezőbizottságnak, akik a hasznosításáért felelnek. Előbbi felel például az olimpiai falu felépítéséért is. Az olimpiára szükséges létesítmények 95%-a már korábban meglévő helyszín, így csak két nagyobb arénát kellett felhúzni” – fogalmazott a sportnagykövet.

„Az olimpia legnagyobb fizikai hagyatéka az olimpiai falu lesz, amelyet a játékok után közlakásokká, irodákká, iskolákká és kollégiumokká alakítanak majd a terület revitalizációja érdekében” – folytatta Ducroquet.

„A létesítmények építése és azok további hasznosítása mellett kiemelt szempont a szociális, lokális aspektus is. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a szervezőbizottság igyekszik a lehető legtöbb helyi lakost alkalmazni. Emellett a lokális gazdaság is profitálhat abból, hogy ahol csak lehet, helyi kis- és középvállalkozásokkal kötnek szerződést a szervezők ezzel is elősegítve, hogy tovább gyűrűző pozitív hatása legyen a játékoknak.”

„A költségek alacsonyan tartása nagyon fontos számunkra, nem csak a saját szempontunkból, hanem ez egyfajta felelősség is. Ha egy újabb olimpiának nőnének a költségei a tervezett sokszorosára, úgy társadalmilag egyre kisebb lenne hosszú távon a támogatottsága az olimpiai rendezésnek érthető okokból” – taglalta a gazdasági aspektust a sportnagykövet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik