Atlétikai vb: „Az ilyen helyzeteket neki kell megoldania” – Halász Bence edzője

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 10:27
null
Halász Bence a bronzéremmel (Fotó: Szabó Miklós) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!
Halász Bence vasárnap bronzérmet szerzett kalapácsvetésben a budapesti atlétikai világbajnokságon. Edzője, a vb-ezüstérmes Németh Zsolt büszkén nyilatkozott a verseny után.

 

„Büszkék lehetünk Bencére, mert ezen a világbajnokságon olyan teljesítményt tett le az asztalra, amelyre tavasszal még talán egyikünk sem gondolt – értékelt Halász edzője, Németh Zsolt.Döcögősen indult a felkészülés, alapozás közben kétszer is megsérült, amit helyre kellett hozni, de mivel megvolt már korábban a szintje, elég volt a formát a budapesti világbajnokságra kiélezni.”

A tréner szerint a versenylovaknak is a derbi napján kell a legjobban futniuk, márpedig tanítványa most volt a legjobb formában, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy pályafutása legnagyobb dobásaiból többet is itt mutatott be, s ebben rengeteget segített a közönség. Arról is szót ejtett, mit tudtak tenni, amikor a 81.02-es eredményét elvették.

„Ha tanácsot kellene adni neki egy ilyen helyzetben, valami hibát követtünk el a felkészülésben – tette hozzá. – Ezen a versenyen is pontosan tudta, miért van itt, és hogy csak ő van, a dobókör és a kalapács. Neki kell megoldania, baj lenne, ha be kellene avatkoznunk. Az ilyen sportolók maguk tapossák ki az útjukat, és vannak annyira felkészültek, hogy magukat motiválják.”

Infografikánkon megmutatjuk, hogyan szerepelt a kalapácsvető karrierje eddigi felnőtt-világversenyein:

A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ!
A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ!

 

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Halász Bence simán első kalapácsvetésben Chorzówban

Atlétika
17 órája

A budapesti világcsúcsa után már az újabb rekordra készül Duplantis

Atlétika
2025.08.15. 10:36

Budapest az atlétika egyik új fővárosa lehet

Atlétika
2025.08.14. 06:31

Lécek a magasban – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2025.08.14. 06:30

Halász Bence óriási egyéni csúccsal nyerte meg a Gyulai István Memorialt – videó

Atlétika
2025.08.12. 17:17

Telt ház, 14 ezer néző lesz a Gyulai István Memorialon

Atlétika
2025.08.11. 15:26

Halász Bence ismét 81 méter felett!

Atlétika
2025.08.08. 21:50

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
2025.08.02. 20:35
Ezek is érdekelhetik