Atlétikai vb: az elvárásokkal maradjunk két lábbal a földön!

Nemcsak azért lehet örömteli a 2023-as magyar sportolói szerepvállalás a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságon, mert 63 versenyzőnk indulhat a világversenyen, amire még sohasem volt és valószínűleg nem is lesz példa, hanem azért is, mert 32 atléta valóban teljesítette a kijutás feltételeit, ami ugyancsak magyar csúcs, az eddig legnagyobb szám 28 volt az 1999-es sevillai vb-n, és az előző tizennyolc világbajnokságon a magyar válogatott átlagos létszáma 16 körül volt. Ez a 32 magyar sportoló vagy megfutotta, megugrotta, megdobta a szintet, vagy a világranglistán harcolt ki magának kijutó helyet, egyszóval ők akkor is ott lennének a vb-n, ha történetesen nem Budapesten rendeznék.

A szabadkártyás felduzzasztást pedig ne afféle kegyként fogjuk fel, ugyanis ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy rendezőként azt és abban a számban indítunk, akit akarunk, hanem ez is visszajelzés, hogy ennyi hazai sportolót tudtunk még pluszban felmutatni, akik közvetlenül kijutni ugyan nem tudtak, de képesek nemzetközileg is értékelhető teljesítményt nyújtani – magas tudásszint nélkül senki sem kaphat szabadkártyát. Atlétikai vb-re a bolygó legjobbjai közé kijutni már önmagában is óriási dolog, hiszen hosszú évek munkája van benne, a kijutás és a szereplés azonban nem ugyanaz, és nem is állítható párhuzamba.

Az atlétikai világbajnokságot azért tartják a világ harmadik legnagyobb sporteseményének, mert nincs még egy sportág, amelynek legrangosabb viadalán több mint kétszáz ország képviseltetné magát, és amelyben ekkora konkurenciaharc lenne – egy évvel ezelőtt Eugene-ban 45 ország szerzett vb-érmet. Ezért kell a magyar szereplést is a helyén kezelnünk, ne támasszunk túlzott, pláne indokolatlan elvárást, atlétikában minden továbbjutás óriási eredmény, gyakran még a legjobbaknak is. Az eredmény megítélésekor elsősorban az egyéni legjobb eredményt érdemes figyelembe venni, hogy a versenyző képes-e ezt megjavítani, mert ha igen, az annyit jelent, hogy ezen a vb-n olyan jól teljesített, mint még életében soha.

Ezen a szemüvegen keresztül érdemes figyelni a mi atlétáink szereplését is, számos fiatal és tehetséges sportolónk van, a jövőjük szempontjából is fontos lehet a hazai vb. Reális éremesélyünk csak egy van, a kalapácsvető Halász Bencéé, de ezt se vegyük készpénznek, hiszen jelenleg hat olyan férfi kalapácsvető van a vb-mezőnyben, aki bármikor képes érmes teljesítményre, és szerezhet valaki meglepetést is, tehát leginkább a napi forma dönt. Ettől persze a Dobó SE versenyzője esélyes dobogóra, mint ahogy már a 2019-es dohai vb-n is felállhatott rá, azóta pedig sokat fejlődött, és minden esélye megvan egy újabb nyolcvan méter feletti dobásra. De hogy ez elég lesz-e az éremre, az augusztus 20-án délután a fináléban derül ki.

A gátfutó Kozák Luca Európában már klasszisnak, potenciálisan dobogós sprinternek számít a versenyszámában, de a világbajnokság magasabb szint, a középdöntő a reális neki, a fináléba jutás pedig most még tőle is elképesztő bravúr lenne. Végig tartsuk szem előtt, hogy bármelyik magyar versenyző áll is rajthoz vagy dobókörbe, egészen biztos, hogy a hazai világbajnokságon mindent ki fog adni magából, amit csak tud. Ha ez egy körre, a selejtezőre vagy középdöntős futásra lesz elég, akkora arra, ha döntőre, akkor pedig arra, de az akarat eredménytől függetlenül biztosan meglesz. Több tízezer hazai szurkoló buzdítása óriási pluszerőt jelenthet, nem túlzás azt állítani, hogy a nézők aktív jelenléte tizedeket, centiket vagy métereket jelenthet a magyar sportolóknak.