Takács Boglárka magát is meglepte az országos rekordjaival

– Július másodikán indult a stockholmi Gyémánt Liga-versenyen. Gondolta valaha, hogy idáig eljut?
– Éppen a júniusi országos csúcsom után kérdezte valaki, mi kell ahhoz, hogy eljussak a Gyémánt Ligába. Mire mondtam neki, hogy ennél szerintem jobb eredmények, és az még biztosan odébb van, erre néhány hétre rá meghívtak. Nagyon jó tapasztalat és megtiszteltetés volt, próbáltam is élni a lehetőséggel, ami sajnos nemigen sikerült, emiatt kissé csalódott vagyok, de sokat tanultam belőle. Régen egyáltalán nem gondoltam, hogy eljutok idáig, arról meg álmodni sem mertem volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. De ha valamit csinálok, azt csak teljes erőbedobással, és ha valaki versenysportoló, nagy célokat kell kitűznie, úgy lehet lépdelni előre.

– Mikor és hogyan derült ki, hogy ilyen gyors?
– Már óvodában is szerettem futkározni, fogócskázni, és a móri Radnóti Miklós Általános Iskolában már látszott, hogy egészen ügyes vagyok, a testnevelő tanáraim rendszeresen indítottak a sportversenyeken. Sok mindent kipróbáltam, nem versenyszerűen, csak kisebb, körzeti megméretéseken indultam, és az atlétika lett a kedvencem, mert gyorsan jöttek a sikerek. A sprintszámokat és a távolugrást is rendre megnyertem, és már alig vártam az őszi vagy tavaszi viadalokat. Egy ilyen móri körzeti versenyt megnyerve vitt el a suliban az atlétikáért felelős tanár, Gombás Szabolcs 2016 májusában egy székesfehérvári viadalra, amin jól szerepeltem, és több edző is megszólított, hogy lenne-e kedvem sportolni. Köztük volt Halász Géza, akinek mindig is jó szeme volt a tehetségek kiszúrásához, és mielőtt hazaértem volna Mórra, már hívta anyukámat, hogy szeretné, ha nála atletizálnék, akár heti két alkalommal is Fehérváron.

– Mit szóltak az ötlethez a szülei?
– Mindig is tudták, hogy gyors vagyok, hiszen tőlük örököltem. Apu NB II-es focista volt, játszott Nagykanizsán, Siófokon és a Videotonban, már NB I-es szerződése volt, amikor megsérült. Anyu nem sportolt versenyszerűen, pedig talán érdemes lett volna, mert ő is sok futóversenyt megnyert, de nem volt idejük a szüleinek, hogy ezzel foglalkozzanak, és nem akadt senki, aki felfedezze. Engem viszont mindenben támogattak otthon, pedig már tizenhat éves voltam, amikor elkezdtem versenyszerűen atletizálni az ARAK-ban. Emlékszem, apu mindig ráírta az érmeimre, hol és miért kaptam őket, és az egyik diákolimpián elfogyott az aranyérem, így annak ellenére ezüstöt kaptam, hogy nyertem, apát viszont ez nem zökkentette ki, ráírta, hogy „100 m síkfutás”, mellé pedig a miheztartás végett annyit, hogy „arany”.

– Milyen gyerek volt?
– Örökmozgó. Hétéves koromig Bakonycsernyén éltem a szüleimmel, közel a természethez, már akkor megszerettem a növényeket és az állatokat. Egyébként jó gyerek voltam, jól tanultam, általános iskolában végig kitűnő bizonyítványt vittem haza. A legnagyobb kitüntetés a ballagó diákoknak a Radnóti-aranygyűrű volt, amelyet két kategóriában, sport és tanulmányi területen lehetett megpályázni, én az utóbbit kaptam meg. Érdekes, hogy éppen aznap telefonált újra Géza bácsi, hogy mikor megyek már edzeni hozzá, ezzel elkezdődött egy újabb fejezete az életemnek. A sportolás mellett a megye legerősebb gimnáziumába jártam négy évig, a fehérvári Teleki Blanka Gimnáziumba.

– Említette, hogy több sportágat kipróbált. Tetszett valamelyik?
– Röplabdáztam, fociztam, métáztam, floorballoztam, tollaslabdáztam és pingpongoztam is, de csak körzeti vagy iskolák közötti versenyen. Teniszezni viszont nagyon szerettem, két évig űztem is, versenyeztem és fejlődni akartam, de a környéken nem volt rá továbblépést ígérő lehetőség, ezért nem tudtam folytatni. Két évig úsztam is, de csak azért írattak be a szüleim, hogy megtanuljak, nemigen szerettem. Érdekelt még a lovaglás, de a szüleim nem támogatták, mert veszélyesnek tartották, pedig az anyai dédnagyapám egész életében lovakkal foglalkozott, a Ludovika Akadémián tanított lovagolni, még olimpiára is készült, amikor a lova megsérült, így nem tudott indulni. Vonzott ez a sportág, egykét nyári tábort ki is tudtam harcolni, és egyszer már majdnem elértem, hogy legyen saját lovam. Győzködtem aput, akinek a mai napig vannak állatai a Bakonyban, de akkor kezdtem el atletizálni, így látta, hogy mellette nem lesz időm egy lovat is gondozni, úgyhogy el is dőlt a kérdés. De ki tudja, ha egyszer abbahagyom a futást, lehet, hogy kipróbálom. Most van egy kiskutyám, Búmer, vele sokat sétálok.

– Igaz, hogy általános iskolában a felsős fiúknál is gyorsabb volt?
– Negyedikes koromban eljutott a híre a nyolcadikos fiúkhoz, hogy gyors vagyok, mert a tesitanárok állandóan azzal cukkolták őket, hogy biztos lassabbak nálam. Nem is hagyták annyiban, egyszer odajöttek hozzám az alsósok udvarán, hogy fussunk versenyt, de pechjükre tényleg lefutottam őket…

– Miért a sprintet választotta? Ebben a versenyszámban a legnehezebb nemzetközi szinten kiugró eredményt elérni, annyira erős a mezőny.
– Sohasem zavart, hogy nehezebb lesz odakerülni, mert szeretem a kihívásokat. Már akkor tisztában voltam vele, hogy száz méteren nagyon sok a jó sprinter, ráadásul a világ minden tájáról érkeznek kiemelkedő futók. De nem én választottam ezt a versenyszámot, egyszerűen természetes volt a megyei diákolimpia után, hogy ezt folytatom, mert ebben vagyok a legjobb. Géza bácsival is egyből a sprinttel kezdtünk el foglalkozni az ARAK-nál, a távolugrás háttérbe szorult.

– Emlékszik arra, mikor lett fontosabb önnek az atlétika, miért döntött úgy, hogy érdemes rátennie az életét?
– Szerintem Géza bácsi már elsőre látta, hogy lehet belőlem valami, ő már akkor biztos volt benne – sőt mondta is, hogy addig nem megy nyugdíjba, amíg magyar bajnokot nem farag belőlem! Nekem az első visszacsatolás a 2017-es győri európai ifjúsági olimpiai fesztivál volt, amire csak fél évnyi intenzív edzéssel érkeztem, heti három-négy gyakorlással, amit akkor már Varga Tamás irányított. Akár az esélytelenek nyugalmával is indulhattam volna, de mindig ambiciózus voltam, és meg akartam nyerni, ami majdnem sikerült is. Az ott futott 11.75-ös ifjúsági országos csúcsomat most döntötték meg, de hátszéllel futottam 11.58-at is.

– Van olyan versenye, amelyre különösen szívesen emlékszik?
– Az első három korosztályos világversenyemet említeném, az első kettőn érmes lettem, majd az ifjúsági olimpián, Buenos Airesben a negyedik helyen végeztem. De emlékezetes volt a 2019-es országos bajnokság is, amelyen száz és kétszáz méteren is nyertem, ezek voltak az első felnőtt országos bajnoki címeim. De az eddigi legnagyobb eredményem, hogy a tavalyi felnőtt Európa-bajnokságon megnyertem az előfutamot, és csak hajszálon múlt a döntőbe jutásom.

– Három edző segítette pályafutása során. Mit köszönhet nekik?
– Halász Géza talált rám, miatta kezdtem el, ő vezetett rá arra, hogy megszeressem az atlétikát. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, mindig felhív a sikereim után, amivel nagyon boldoggá tesz. Varga Tamással csaknem négy évig dolgoztunk együtt az ARAK-nál, vele értem el az első sikereimet, nagyon jó alapokat adott a folytatáshoz, kitartásra és küzdeni tudásra tanított, elhitette velem, hogy van keresnivalóm a sportágban. De egy ponton megakadt a fejlődésem, éreztem, hogy változtatnom kell, így 2021 őszén a Budapesti Honvédhoz és Németh Rolandhoz kerültem. Vele tökéletesen tudunk együtt dolgozni, nagy célokkal vágtunk bele a munkába, úgy érzem, száz százalékig hisz bennem, márpedig fontos, hogy ne csak a sportoló higgyen magában.

– A száz méter a fő száma. Milyen szerepet szán mellette a kétszáz méternek?
– Mivel főleg a rövidebb távon értem el a sikereimet, közelebb áll a szívemhez. Talán kicsit könnyebb odakerülni kétszázon, de én akkor is százon akarok bizonyítani. A hosszabb távra külön nem is edzek, a százas felkészülésben viszont hasznos, ha kétszázat is futok. Roland szerint a kétszázra fizikailag alkalmasabb vagyok, mint sok sprinter, és bevallom, a 22.77-es országos csúcsom óta meg is szerettem. Itt kicsit már taktikázni kell, viszont a rajtom még nem az igazi, néha el-elkapom, de a gyorsulásom szerintem egész jó. A jövő évi Európa-bajnokságon mindkét számban szeretnék indulni, remélem, összejön.

– Hogyan viseli a növekvő elvárásokat? Fejben erősnek tartja magát?
– Néha már megfordult a fejemben, hogy címvédőként és országos csúcstartóként nem szabad kikapnom, de igyekszem ezeket a gondolatokat elhessegetni, mert nem szabad azzal foglalkozni, ki mit vár el tőlem, csak azt és úgy csinálni, amit és ahogyan elkezdtem. Jó versenyzőnek tartom magam, mert téthelyzetben tudom kihozni magamból a legjobbat. Igyekszem tartani a szintet, de ez egy folyamat része, olykor benne van egy kiugró eredmény, az országos csúcs is, de nem várható el mindig.

– Amióta Németh Rolanddal dolgozik, gyorsan jöttek az eredmények. Miben más a vele végzett munka?
– Fokozatosan csiszolódtunk össze. Mindig látta, nekem milyen edzésmódszerek kellenek, ízekre szedtük a sprintmozgásomat, ami még most sem tökéletes. A tavalyi edzőtáborban már éreztem, hogy egyre jobban megy a lábam, amit ő is megerősített azzal, hogy kívülről is jól néz ki a mozgásom. Tudtam, hogy jó formában és jó kezekben vagyok, bíztam magamban, bár hogy mire vagyok képes, nem tudtam. Addig 11.56 volt az egyéni csúcsom még 2019-ből, és három év elteltével szerettem volna már megjavítani. Az első versenyem Kecskeméten volt, hátszéllel 11.44-et és 11.35-öt futottam, és azt mondják, amit megfutsz hátszéllel, előbb-utóbb anélkül is meg fogod.

– És nem sokkal később tényleg megfutotta.
– Mielőtt először megdöntöttem az országos csúcsot St. Pöltenben 11.37-tel, bennem nem fogalmazódott meg, hogy ebből rekord lehet. Utána viszont szerettem volna újra és újra megjavítani, mert óriási érzés volt. Már az egyéni csúcsot megdönteni is az, feszegetni a saját határaimat, a magyar rekordot meg pláne. Idén a kétszázas csúcs viszont váratlanul jött, így tulajdonképpen minden évben szereztem magamnak valamilyen meglepetést.

TAKÁCS BOGLÁRKA ORSZÁGOS CSÚCSA 100 MÉTEREN AZ ESPOÓI U23-AS EB-N

– Százon egy év alatt majdnem két és fél tizedet faragott az idején. Mennyi van még benne?
– Amikor június 8-án 11.23-at futottam, Roli nem volt teljesen elégedett, azt mondta, voltak benne hibák, még lehet rajta csiszolni. (Meg is lett az eredménye: Bogi július 13-én az espoói U23-as Eb elődöntőjében 11.14-gyel ismét magyar csúcsot javított, immár ötödször – a szerk.). Az edzésmódszereken is lehet változtatni, még nem dolgoztam például nagy súlyokkal, és korban sem értem még meg, azt mondják, egy sprinter huszonnyolc és harminckét éves kora között van a csúcson. Fiatal vagyok, és még nem adtam ki mindent magamból. A tanulást is „félretettem”, két és fél évig jártam az ELTE jogi karára, most is van tanulmányi jogviszonyom, de ezt a félévet passziváltam, mert a fedett pályás eredményeimre rossz hatással volt, hogy a kettőt, a sportolást és tanulást együtt próbáltam csinálni. Rájöttem, hogy egyszerre csak az egyiket lehet teljes gőzzel.

– Ott lesz a budapesti világbajnokságon?
– Negyvennyolcas a mezőny, és egészen jó esélyt látok arra, hogy indulhassak, hiszen lesznek még olyan versenyek, amelyeken tudok pontokat szerezni a ranglistán. Utána marad még elég idő edzeni, hogy még jobb formába lendüljek, úgyhogy emiatt nem aggódom. És ezzel nem is nekem kell foglalkoznom, hanem az edzőmnek…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. július 15-i lapszámában jelent meg.)