Atlétika: veszélybe került Szűcs Valdó ob-szereplése

Vágólapra másolva!
2023.06.27. 08:45
null
Szűcs Valdó (Fotó: Török Attila)
Szűcs Valdó, négyszeres szabadtéri és kétszeres fedett pályás magyar bajnok gátfutó ismét combhajlító-sérüléssel bajlódik, ezért nem biztos, hogy rajthoz áll a július 7-8-án sorra kerülő atlétikai országos bajnokságon.

A csütörtökön 28. születésnapját ünneplő gátfutó a Kossuth Rádiónak elárulta, hogy a két héttel ezelőtti vidékbajnokságon ismét kiújult a combsérülése, azóta pedig a felépülésre koncentrál.

„A regenerációra és mindenféle erősítésre fektettem a hangsúlyt, ami jól halad, viszont azt nem tudom, hogy most mi lesz, hogy lesz. Remélem azért még tudok majd versenyezni ebben az évben” – mondta Szűcs Valdó, aki hozzátette, hogy reményei szerint jövő héten már közel teljes értékű munkát tud végezni.

„Nem mondom, hogy ezek nem súlyos sérülések, de inkább az idegesítő tartományba sorolnám őket, mert folyamatosan előjönnek, de nem tudom, hogy miért – hangsúlyozta a futó, akinek az elmúlt hat hónapban már harmadjára akadt problémája a combhajlítójával, és egy hasonló sérülés miatt márciusban ki kellett hagynia a Törökországban rendezett fedett pályás Európa-bajnokságot is. – Szeretnék elindulni az ob-n, azonban figyelni fogok a testem jelzéseire, és ha azt mondja, hogy nem, akkor nem szeretnék egy még nagyobb szintű sérülést összeszedni.”

Kiemelte: nem mondott le a világbajnoki szereplésről.

„Voltam már sérült, sőt voltam már sokkal rosszabb helyzetben ennél, ám abból is felálltam, úgyhogy valószínűleg ebből is fel fogok, és remélem, egy sokkal jobb Szűcs Valdó leszek” – jelentette ki Szűcs. Kiemelte, a következő két hónapban azon lesz, hogy teljesítse a 13.28 másodperces szintet az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságra.

Az olimpikonnak másodjára is elutasították az Egyesült Államokba benyújtott vízumkérelmét, ami teljesen felborította az idei terveit. Szűcsnek így nem volt lehetősége visszamenni amerikai edzőjéhez, Stan Hollowayhez és a tavalyi világbajnoki címvédő edzőtársához, Grant Hollowayhez. Ennek ellenére július 18-án újra próbálkozik a vízumkérelemmel az amerikai konzulátuson.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Nagyon bántott, hogy kihagytam a vb-t – Szűcs Valdó

Atlétika
2023.10.10. 21:08

Atlétika: Szűcs Valdó szintidővel szeretne kijutni a budapesti vb-re

Atlétika
2023.04.26. 08:54

Atlétika: érdekházassággal vádolták meg a magyar gátfutót – videó

Atlétika
2023.02.23. 16:45

Atlétika: Szűcs Valdó a 60 m gát világcsúcstartójával készülhet

Atlétika
2022.04.08. 15:38

Atlétika: Szűcs Valdó hatodik New Yorkban

Atlétika
2022.02.06. 21:37

Atlétika: a nőknél Krizsán Xénia, a férfiaknál Szűcs Valdó lett az év legjobbja

Atlétika
2021.12.15. 10:19

Atlétika: Szűcs Valdó Debrecenbe igazolt

Atlétika
2021.11.09. 10:51

Tokió 2020: Szűcs Valdó nem jutott be a döntőbe 110 gáton

Tokió 2020
2021.08.04. 04:30
Ezek is érdekelhetik