Atlétika: Nagyon bántott, hogy kihagytam a vb-t – Szűcs Valdó

Vágólapra másolva!
2023.10.10. 21:08
null
Mentálisan megviselte Szűcs Valdót, hogy kihagyta a hazai rendezésű vb-t (Fotó: Török Attila)
Nagyon bántotta Szűcs Valdó négyszeres szabadtéri és kétszeres fedett pályás magyar bajnok gátfutót, hogy sérülése miatt ki kellett hagynia az augusztusi budapesti világbajnokságot.

Szűcs combsérülése a júniusi vidékbajnokságon újult ki, amint az M4 Sportnak adott keddi interjúban hangsúlyozta: még hosszú, januárig tartó felkészülési időszak vár rá kemény edzésekkel, január végén pedig kezdődnek a fedett pályás versenyek.

„Szeretnék végre egy jó fedett pályás szezont csinálni, 2020 után nem sikerült egyik fedett pályás szezonom sem, úgyhogy közeli célnak ezt határoztam meg” – fogalmazott.

Elárulta: nagyon bántotta, hogy sérülése miatt kihagyta a vb-t.

„Két hónapig nem is nagyon voltam pályaközelben, nagyon megviselt mentálisan, hogy a hazai rendezésű világbajnokságon nem tudtam elindulni. Néztem a versenyeket, egyszer kint is voltam a stadionban, de többször nem tudtam kimenni, egyszerűen a szívem szakadt meg, hogy nem lehetek ott. De nem ülhettem ott és szomorkodhattam, hiszen jövőre ott van a párizsi olimpia és az Európa-bajnokság Rómában, így erre koncentráltam” – fejtette ki. Mint mondta, úgy érzi, már túltette magát a szomorú időszakon, teljes mellbedobással a felkészülésre fókuszál.

A felesége amerikai, így kérelmezhetett zöldkártyát, ugyanakkor még nem kapott választ, így egyelőre Magyarországon készül, és tervez meleg éghajlati edzőtábort is.

„A motivációm mindig az, ami a kilencéves kis Valdónak, hogy ismét ott legyek az olimpián és hogy minél jobban teljesítsek, hogy az a kilencéves kisfiú büszke legyen arra, aki most vagyok” – szögezte le. Saját bevallása szerint a motiváció keresésével sosem volt gondja, mindig arra törekszik, hogy saját aktuális legjobbját nyújtsa.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik