Atlétika: hat hónapig nem versenyezhet a rajtszámot cserélő két futó

Vágólapra másolva!
2023.04.07. 22:02
null
Ivan Zarco, valójában Camilo Santiago (Fotó: Twitter)
Az atlétika tisztaságáért felelős testület (AIU) hat hónapra felfüggesztette Camilo Santiago és Ivan Zarco versenyengedélyét, mert 2021-ben a Drezdában rendezett meghívásos maratonin rajtszámot cseréltek.

Zarco sarokfájdalmai miatt nem tudott rajthoz állni a németországi viadalon, ezért megkérte spanyol versenytársát, hogy vegye fel a rajtszámát.

Az esetről egy spanyol honlap számolt be két évvel ezelőtt, ami nyilvános bocsánatkérésre késztette Santiagót a közösségi oldalán.

„Az a tény, hogy a két versenyző rajtszámot cserélt, majd egy nyilvános fórumon lebuktak, azt bizonyítja, hogy a magatartásuk észszerűtlen volt és negatívan hat a sportágra”
– állt az AIU közleményében, amelyben megemlítette: „Zarcónak azt is tudnia kellett, hogy a kérdéses eredmény hondurasi nemzeti rekord lett volna.”

A 39 éves hondurasi hosszútávfutó később felvette a kapcsolatot az atlétikai világszövetséggel (WA), hogy eredményét ruházzák át Santiagóra.

A két atléta a versenyt megelőzően azt mondta a szervezőknek, hogy Santiago rajtszáma eltűnt, ezért szeretne Zarcóéval rajthoz állni, amire az illetékesek nem adtak engedélyt. A versenyzők beismerő vallomása és szerény teljesítménye a nemzetközi mezőnyben egy évről hat hónapra rövidítette a büntetésüket.

Legfrissebb hírek

Csere Gáspár három éve nem futott ilyen jó maratonit

Atlétika
2024.12.07. 16:07

Szemerei Leventének még meg kell szoknia, hogy az idősebbek is felnéznek rá

Atlétika
2024.11.14. 11:06

Óriási világcsúcsot futottak a chicagói maratonin – videó

Atlétika
2024.10.13. 17:56

Meglepetés a maratonin: Tamirat Tola az aranyérmes, Kipchoge feladta a versenyt

Párizs 2024
2024.08.10. 10:16

Íme, a maraton legutóbbi öt aranyérmese mindkét nem versenyében

Párizs 2024
2024.08.10. 10:03

Schmidt Ádám: a közösségi sportnak kiemelt szerepe van a sportirányításban

Egyéb egyéni
2024.05.03. 22:23

London Marathon: több mint 800 ezer nevezés a jövő évi versenyre

Atlétika
2024.04.29. 10:36

Csupasport: parádés maratoni versenyeket élhettünk át idén

Egyéb egyéni
2023.11.13. 20:01
Ezek is érdekelhetik