Atlétika: harmincéves Szűcs Csaba országos maratoni csúcsa

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 16:42
null
Szűcs Csaba három évtizede a maratoni futás hazai csúcstartója (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Szűcs Csaba pontosan harminc évvel ezelőtt Párizsban döntötte meg a maratoni futás országos rekordját, és a 2:12:10 órás csúcsot azóta sem tudta megközelíteni magyar atléta.

Az 58 éves rekorder az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában elmondta: pontosan emlékszik arra a 30 évvel ezelőtti napra, amelyen sokakat meglepett a hajnali kocogásával, ez azonban mégis bevált neki, hiszen nyolcadik lett a Párizs Maratonon.

„Mindenki meredten nézett, hogy te normális vagy, reggel ötkor fölkeltél edzeni, mert 9-kor versenyed volt?! Én meg azt mondtam: igen, mert fel kellett ébreszteni a szervezetet és az izomzatot is be kellett mozgatni, hogy százszázalékos állapotban legyen a rajtra” – mondta Szűcs Csaba, aki azt is felidézte, hogy tíz másodperccel javította meg három évvel korábbi saját csúcsát, amivel Szekeres Ferenc rekordját adta át a múltnak.

Szűcs Csaba élsportolói pályafutását követően is figyelemmel kíséri a magyar atlétikát, és azt is elárulta, hogy mindenképpen kilátogat az augusztus 19-én kezdődő budapesti világbajnokságra.

„A maratonit nyilván meg fogom nézni, mivel van egy-két olyan futó, akire kíváncsi vagyok élőben, közelről is” – mondta. – „Szurkolok, hogy esetleg legyen magyar maratoni futó is, szerintem a nőknél Szabó Nóra szinte biztos ott lesz.”

Arra is kitért, hogy a vasárnapi országos bajnokság férfi eredményei alapján nem valószínű az idei rekorddöntés.

Az elsősorban akadály- és középtávfutásra szakosodott atléta 1989-ben döntött úgy, hogy elindul a maratoni távon, amelyet Szegeden azonnal meg is nyert. A következő évben országos csúcsot döntött, és kijutott az 1992-es barcelonai olimpiára, ott azonban nem tudta befejezni a versenyt.

Legfrissebb hírek

Rekordlétszám a 40. Telekom Vivicittá futófesztiválon

Atlétika
2025.04.13. 15:45

A maratoni futás bajnoka még mindig gyűjti a tapasztalatokat, hogyan is lehet jól csinálni ezt a műfajt

Atlétika
2025.04.12. 08:52

Csere Gáspár három éve nem futott ilyen jó maratonit

Atlétika
2024.12.07. 16:07

Francia színekben versenyzett, de magyar zászlóval ért célba a Spartathlonon

Csupasport
2024.11.24. 13:40

Szemerei Leventének még meg kell szoknia, hogy az idősebbek is felnéznek rá

Atlétika
2024.11.14. 11:06

Mátyus János a célban boldogabb volt, mint amikor gólt fejelt a Stadionban

Csupasport
2024.10.18. 13:36

Óriási világcsúcsot futottak a chicagói maratonin – videó

Atlétika
2024.10.13. 17:56

Budapest Maratoni Fesztivál: Garai Ágnes Szonja győzött a klasszikus távon

Atlétika
2024.10.13. 13:23
Ezek is érdekelhetik