Atlétika: két versennyel bővült a második számú versenysorozat

Vágólapra másolva!
2023.01.23. 15:35
null
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) véglegesítette idei versenynaptárát, mely szerint második számú versenysorozata, a Gyulai István Memorialt is magába foglaló Continental Tour arany kategóriája a tavalyinál két versennyel több viadalból, összességében 14 állomásból áll majd.

 

A WA hétfői közleménye szerint a Gyémánt Liga utáni szintnek három új verseny a része. A debütáló események egyike, a sorozatindító melbourne-i Maurie Plant Meet, melyet február 23-án rendeznek és a viadalon rajthoz áll többek között a férfi 100 méter világbajnoki címvédője, az amerikai Fred Kerley.

Az ausztrál viadal mellett a Grenada Invitational és Botswana Golden Grand Prix számít újoncnak.

A Gyulai István Memorial idén is az arany kategóriába tartozik. Magyarország legrangosabb egynapos versenyére július 18-án kerül sor, ám nem a korábbi években megszokott székesfehérvári helyszínen, hanem az augusztusi világbajnokságnak otthont adó új budapesti stadionban, a Nemzeti Atlétikai Központban.

A Continental Tour négy kategóriában (arany, ezüst, bronz, challenger), összességében több mint 180 versenyből áll.

A Continental Tour arany kategóriájának versenyei:
február 23.:
Maurie Plant Meet, Melbourne
április 22.: Grenada Invitational, St. George
április 29.: Botswana Golden Grand Prix, Gaborone
május 13.: Kip Keino Classic, Nairobi
május 21.: Seiko Golden Grand Prix, Jokohama
május 21.: Bermuda Grand Prix, Devonshire
május 27.: Los Angeles Grand Prix, Los Angeles
június 4.: FBK Games, Hengelo
június 6.: Irena Szewinska Memorial, Bydgoszcz
június 13.: Paavo Nurmi Games, Turku
június 24.: NYC Grand Prix, New York
június 27.: Golden Spike, Ostrava
július 18.: GYULAI ISTVÁN MEMORIAL, BUDAPEST
szeptember 8–10.: Memorial Borisa Hanzekovica, Zágráb

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Marchand és McIntosh lett az év úszója a világszövetségnél

Úszás
2024.12.17. 13:24

A World Aquatics budapesti jelenléte befektetés a jövőbe

Úszás
2024.11.13. 09:26

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik