Atlétikai vb: doppingolás miatt nem indulhat a férfi 800 olimpiai ezüstérmese

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 10:27
null
Fennakadt egy doppingellenőrzésen Nijel Amos (Fotó: AFP)
Fennakadt egy doppingellenőrzésen, így nem indulhat a pénteken rajtoló eugene-i szabadtéri atlétikai világbajnokságon Nijel Amos, a férfi 800 méteres síkfutás londoni olimpiai ezüstérmese.

 

Az atlétika tisztaságáért felelős testület (AIU) kedden késő este közölte, hogy a 28 éves botswanai középtávfutó június 4-én, versenyen kívül levett mintájának elemzése során a tiltott és emberi egészségre veszélyes GW1516 nevű metabolit nyomaira bukkantak.

A pozitív eredmény után automatikusan felfüggesztették Amos versenyengedélyét, amiről értesítették a vb-re már Eugene-ban készülő afrikai futót.

Nijel Amos 18 évesen nyert ezüstérmet a 2012-es londoni játékokon 1:41.73 perccel, amivel azóta is – Sebastian Coe-val, a nemzetközi szövetség jelenlegi elnökével holtversenyben – minden idők harmadik legjobb futójának számít 800 méteren. Akkori sikerét azóta nem tudta megismételni, de a kétkörös távon az elmúlt tíz évben a világ élmezőnyébe tartozott, a tavalyi, tokiói játékokon döntőt futott és 8. lett, míg a 2017-es szabadtéri vb fináléjában az 5. helyen ért célba.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
Tegnap, 13:17

„Hatan is 81 méter fölött vannak” – Halász Bence az atlétikai vb előtt

Atlétika
2025.09.03. 15:38

Nem indul a 200 méteres női síkfutás olimpiai bajnoka a vb-n

Atlétika
2025.09.02. 18:36

Tizenhét tagú a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságon

Atlétika
2025.09.01. 18:24

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45
Ezek is érdekelhetik