Atlétika: a 16 méter a célja a női hármasugrás olimpiai elsőjének

Vágólapra másolva!
2021.09.16. 10:22
null
Célba vette az álomhatárt (Fotó: AFP)
A 16 méter elérése az egyik legfőbb célja Yulimar Rojasnak, aki 15.67 méteres világcsúccsal nyerte meg a tokiói olimpián a női hármasugrást – adta hírül az MTI.

A venezuelai atléta a Reuters hírügynökségnek adott interjúban beszélt a jövőbeni terveiről, melyek között az egyik legfontosabb számára az álomhatár megugrása.

„A következő évben tartósan szeretnék bőven 15 méter felett ugrani, s ha tudok rendszeresen 15.50-es eredményeket, akkor onnan elérhető a 16 méter” – mondta 25 éves Rojas, aki már öt évvel ezelőtt ezüstöt nyert a riói játékokon.

A dél-amerikai sportoló az elmúlt időszakban csak a hármasugrásra koncentrált, ám mint jelezte, tervezi, hogy ezen változtatni fog.

„Úgy tervezzük, hogy a következő esztendőre kicsit többet dolgozunk majd a távolugrásomon, aztán az eredmények majd megmutatják, hogy mit tudok ott elérni” – jegyezte meg Rojas, aki az ukrán Inesza Kravec 1995-ben felállított, 15.50 méteres csúcsát döntötte meg az olimpiai döntő utolsó sorozatában.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik