Atlétika: Kicsit többet vártam a magyaroktól – Szalma László

Vágólapra másolva!
2021.08.11. 16:10
null
Krizsán Xénia 13. lett hétpróbában, az egyik próbát, a 800-at megnyerte (Fotó: AFP)
A magyar atlétikai csapat szereplése a vártnál gyengébbre sikerült a tokiói olimpián, idősebb atlétáink már nem, a fiatalabbak még nem hozták a formájukat.

 

Pontot sem szerzett a magyar atlétika az olimpián, nálunk senki sem tudott úgy teljesíteni, hogy az ösztönzően hasson a többiekre.

„Maga az olimpia remek volt, csak gratulálni lehet a szervezőknek, fantasztikus eredmények, világcsúcsok születtek –   mondta lapunknak olimpiai szakértőnk, Szalma László, olimpiai 4. helyezett, országos csúcstartó távolugró, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke. – Szélesedett a mezőny, több országnak volt éremszerzője. Tokió egy állomás volt a 2023-as budapesti világbajnokság felé. Kicsit többet vártam a magyar csapattól, annak ellenére, hogy hatalmas a nemzetközi konkurencia.”

Szalma szerint gátfutóink közül Szűcs Valdó (Zalaszám-ZAC) teljesített a legjobban, a kalapácsvető Halász Bencét ugyanakkor dobogó közelbe várta, mert a Dobó SE 24 éves atlétája a térdműtét után szépen építette újra magát, példája viszont jól mutatja, amit ő is az öregektől tanult meg: a selejtezőt valahogy túl kell élni.

„Márton Anitának hatalmas gratuláció, hogy vállalta az olimpiai szereplést, Tóth Lili Anna óriásit futott, nagyon elszánt és határozott volt, nem nyomta agyon a teher. Az eredményesség legfontosabb mércéje, ha valaki túl tudja szárnyalni az egyéni csúcsát” – fogalmazott a szakember.

Az idén remekül szereplő, fedett pályás Európa-bajnoki bronzérmes hétpróbázó, Krizsán Xénia (MTK Budapest) javíthatott volna a magyar mérlegen, ami valószínűleg plusz terhet is rakott rá, ráadásul az őt egész évben végigkísérő, hol jobb, hol rosszabb állapotban lévő saroksérülése miatt nem volt tökéletes állapotban.

„Xéni gyengén kezdett, egyre jobban elvesztette az önbizalmát, és bár nem adta fel, ennél jóval többet tud. Remélem, egyszer teljesen egészségesen tud kiállni egy nagy világversenyen  – tette hozzá Szalma László. –  Az olimpián száz százalékot kell nyújtania mindenkinek, aki tudja magáról, hogy nincs tökéletes egészségi állapotban, elveszíti az önbizalmát.”

Érdemes ezt az olimpiát állomásként felfogni a 2023-as budapesti világbajnokság felé vezető úton. A magyar atlétáknak persze ettől még össze kell szedniük magukat és tudatosítaniuk, hogy bár a legtöbben nem úgy szerepeltek, ahogy elvárták maguktól, Tokióban semmivel sem lettek rosszabb sportolók.

Legfrissebb hírek

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Los Angeles 2028: légitaxik is lesznek az olimpián

Egyéb egyéni
2025.05.15. 20:19

A világkiállítás majdnem felfalta a sportot

Népsport
2025.05.14. 09:01
Ezek is érdekelhetik