Ajánló: Helebrandt a harmadik olimpiájára készül

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.07.18. 18:24
A Csupasport az olimpikon, világbajnoki ötödik helyezett gyaloglóval, Helebrandt Mátéval beszélgetett, aki jelenleg Szlovákiában edzőtáborozik, ott készül gőzerővel a tokiói ötkarikás játékokra.

A gyalogló Helebrandt Máté elmondta, az egész 2021-es évet az olimpiai kijutásnak szentelte, majd a hivatalos kvalifikáció óta kizárólag az ötkarikás játékok lebeg a szeme előtt.

„Ez lesz a harmadik olimpiám, 2012-ben Londonban, 2016-ban Rióban már ott voltam. Ezeken még a húsz kilométeres távon indultam, most nyáron az ötven kilométeresen versenyzem. Londonban még izgultam, szokatlan volt a légkör, ám nagyon jól éreztem magam, merőben más volt, mint a világbajnokság vagy az Európa-bajnokság. Rióba úgy utaztam, hogy már tudtam mire számíthatok, most nem mondom, hogy rutinból megy majd minden, ám tapasztalatokkal felvértezve érkezem Japánba” – mondta a Csupasportnak.

Oldalunkon olvashatnak a Boston Maratoni előkészületeiről is, amelyre több mint egy tucat korábbi bajnok tér majd vissza.

Legfrissebb hírek

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50
Ezek is érdekelhetik