Többpróbás szépségek – Krizsán Xénia és Nemes Rita „robbantott” a fedett pályás Eb-n

KRIZSÁN XÉNIA – KLASSZISSÁ ÉRETT

Sorsszerű, hogy többpróbázó vált Krizsán Xéniából, aki múlt héten bronzérmet szerzett a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon. Az MTK Budapest versenyzője Csomád kicsi falujából indult, és rögös utat járt be odáig, hogy ma már országos csúcstartónak mondhatja magát, Torunban pedig a nemzetközi szintű atléták közé lépett.


Krizsán Xénia szülei is atléták voltak – ha nem is jutottak olyan szintre, mint mára lányuk –, és őket is több versenyszám érdekelte. A Vasas Izzóban sportoló, a korosztályos válogatottban megforduló édesapja sprinter volt, de világ életében ki szerette volna próbálni a gerelyhajítást, ám akkoriban erre sem lakóhelyükön, Csomádon, sem a közeli Vácon nem volt lehetőség.

„Négy évvel idősebb testvérem, Beáta már többpróbázott Gödöllőn, ahol a Bocskai SE sportolója volt, én is ott lettem igazolt versenyző tizenhárom évesen – mondta Krizsán. – A suliban a testnevelésórákon atletizáltunk, talán mert nem volt nagy tornaterem Csomádon, ahol összesen hatvan gyerek járt az egész iskolába, és velem együtt nyolc a mi osztályunkba.”

Testnevelő tanárai viszont rendszeresen vitték mezei futóversenyekre, majd Vácra atlétikai viadalokra, amelyeken Xénia már futott, távolugrott és kislabdát hajított. Szülei is támogatták: Xénia óvodáskorától járt velük Veresegyházára utcai futóversenyekre, amelyeken később első dobogós helyezéseit is begyűjtötte. Aztán hetedikes korától az édesanyja heti egyszer-kétszer Gödöllőre is átvitte edzésre.

„Ott már minden versenyszámot kipróbáltam, amit csak lehetett, megismerkedtem a gátfutással, és végre szivacsra érkeztem magasugrásnál, Csomádon csak homokba tudtam ugrani”   – folytatta a 28 éves sportoló, aki 2006-ban ötpróbában diákolimpiát nyert, később pedig serdülő országos bajnokságot. A továbblépésre akkor adódott lehetősége, amikor továbbtanult Budapesten, a Dózsa György Gimnáziumban, és a korábbi olimpikon, Bakai József mesteredző kezdett foglalkozni vele a Budapesti Honvédnál, immár heti öt alkalommal. Bakai fantáziát látott a csoport legkisebb gyerekében, aki 2007-ben bekerült a tehetséggondozó Héraklész-programba, amelynek keretén belül először jutott el edzőtáborba Tatára, akkoriban még tizedmagával. Krizsán a következő lépcsőfokra 2009-ben lépett fel: teljesítette a szintet a brixeni ifjúsági világbajnokságra, amelyen negyedik lett – s onnantól minden évben kijutott a korosztályos világversenyre, néhány év múlva pedig eljött az edzőváltás ideje is.

„Józsi bácsi a betegsége miatt nem tudott kijönni velem a 2012-es barcelonai junior-világbajnokságra, amelyen aztán teljesítettem az olimpiai szintet. Bár végül nem jutottam ki a londoni játékokra, arra gondoltam, hogy akinek ez sikerül, az többre is viheti”  – mondta Krizsán, majd fél évig a világbajnoki bronzérmes tízpróbázóval, Zsivoczky Attilával dolgozott együtt, aztán az olimpiai negyedik helyezett többpróbázó, a szintén a Honvédnál dolgozó Szabó Dezső vette át az edzései irányítását.
„Sok lehetőségem nem volt, akihez fordulhattam volna, és kissé féltem is, hogy Dezső nem vállal el, mert láttam, hogy csak rúdugrókat edz. De nagyon aranyos volt és azonnal igent mondott  – emlékezett vissza a váltásra Xénia. – Nála kezdtem látványosan fejlődni, igaz, rengeteget is dolgoztam. Eleinte nekem kicsit furcsa is volt, hogy nem csak edzőtáborban kell napi kétszer edzenem, hanem a hétköznapokon is. Az időmbe belefért, mert akkoriban végeztem a Testnevelési Egyetem testnevelő-edző szakát levelezőn, ami összesen három és fél évig tartott.”

Versenyszámai közül Xénia legjobban a gerelyhajítást szereti, legkevésbé a 200 métert – futásban inkább a kitartás az erőssége, nem a gyorsaság, amit bizonyít, hogy 800 méteren, a többpróba utolsó számában simán lehajrázta a mezőnyt a londoni világbajnokságon (2017) és a berlini Európa-bajnokságon (2018) is.

Szabó Dezsővel össze kellett csiszolódniuk, s ez együttműködésük második évére, 2015-re sikerült igazán, ami pályafutása addigi legnagyobb sikeréhez, a tallinni U23-as Európa-bajnokság aranyérméhez vezetett. „Izgulós verseny volt, mert végig benne volt a levegőben, hogy az aranyra is esélyes vagyok, és ezt nem kezeltem valami jól. Görcsösebben versenyeztem, nem élveztem annyira a viadalt, mert tudtam, milyen hatalmas a tét. Azt viszont sohasem felejtem el, amikor felálltam a dobogóra, és eljátszották a magyar himnuszt. Az semmihez sem hasonlítható érzés.”

És nemcsak az első hely tett jót az önbizalmának, hanem az is, hogy Tallinnban teljesítette a riói olimpiai szintet is, így elérkezett a tapasztalatszerzés ideje, amire nagy szüksége volt. „Akkoriban még angolul sem beszéltem jól, külföldön el voltam anyátlanodva, aprónak éreztem magam a nemzetközi mezőny tapasztalt indulói mellett.” A 2015-ös pekingi világbajnokságot viszont élvezte, annak ellenére, hogy amikor a stadion előtt leszállt a buszról, alig kapott levegőt, olyan párás meleg volt, mint a szaunában, először azt hitte, nem is fog tudni versenyezni. Szüksége volt három-négy napra, hogy akklimatizálódjon, aztán 6322 pontos utánpótláscsúcs sült ki belőle, pedig az év utolsó versenyén nem is számított kiugró teljesítményre.

Ám egy esztendővel később nem sikerült jól az első olimpiája: Rióban csak 16. lett, mégis felejthetetlen érzés volt, hogy egyáltalán részt vehetett a világ legnagyobb sporteseményén. „Olyan magyar sportolókkal találkoztam és utaztam együtt, akiket korábban csak a tévében láttam, most pedig egy asztalnál ültem velük. Még Rióban is tapasztalatlan voltam, nekem sok versenyre volt szükségem ahhoz, hogy magabiztosan tudjak kiállni, és pontosan tudjam, mikor mire kell figyelnem.”

A szerencse a folytatásban sem állt mellé, 2017-ben szakadást állapítottak meg a gerinccsigolyájában, ami a rossz tartása miatt alakulhatott ki. A londoni világbajnokságon úgy tudott rajthoz állni, hogy a gerincébe kapott injekciót, aminek egy hónapig tartott a hatása. A vb után hosszú rehabilitációs időszak vette kezdetét gyógykezelések sorával, gyakran úgy nekikeseredett, hogy maga sem hitte, hogy a háta valaha meggyógyul.

2019-ben azonban látványosan tért vissza, egy hónapon belül két elképesztő eredménnyel: májusban a kedvenc versenyén, az ausztriai Götzisben 6469 ponttal új egyéni csúcsot ért el és teljesítette a tokiói olimpiai szintet, majd júniusban a franciaországi Talence-ban 6619 ponttal megdöntötte Ináncsi Rita huszonöt éves országos csúcsát hétpróbában (a verseny után az edzője és a vőlegénye – ma már férje – fogadásból ruhástul beleugrott a medencébe). Az idénye mégsem alakult tökéletesen, a dohai világbajnokságtól vissza kellett lépnie, mert megsérült a combhajlítóizma, pedig a formája alapján dobogós helyezésre is esélyes lett volna.

A 2020-as évét a koronavírus-járvány írta át, bár Xénia úgy érzi, talán még jót is tett, hogy plusz egy évet tudott készülni a tokiói olimpiára.  „Az egy héttel ezelőtti toruni fedett pályás Európa-bajnokságra már úgy utaztam ki, hogy csak az érem érdekelt, éreztem, olyan lehetőséget kaptam, amit ki kell használnom. Úgy vélem, innentől minden világversenyen be kellene férnem az első hatba, és ha lesz rá esély, akkor az éremért is harcolni fogok.”

Az idén végleg klasszissá érő Krizsán egyelőre 2024-ig tervez, és határozott céljai vannak: az olimpián az első hat közé szeretne kerülni, a 2023-as budapesti világbajnokságon pedig hazai közönség előtt dobogós helyezésért küzdeni.

NEMES RITA – KACSKARINGÓS ÚTON

Az elmúlt években látványosan fejlődő Nemes Rita hatodik helyen végzett a fedett pályás Eb-n, ami nemcsak azért volt meglepetés, mert nemzetközi szintű eredmény, hanem azért is, mert a sportoló hihetetlen fordulatok után kötött ki 31 évesen élete első felnőttvilágversenyén Torunban.

„Karcsán nagyon jó tesitanárunk volt, sokat sportoltunk, jártunk versenyekre, többek között atlétikai viadalokra is – mondta Nemes Rita. – Sokáig kézilabdázó akartam lenni, de 2003-ban egy miskolci atlétikaedző, Drotár Ottó kiszúrt a megyei többpróbaversenyen, és meggyőzött, hogy inkább atletizáljak. És mivel gyorsan jöttek az eredmények, ezt választottam.”

Nyolcadikos korában már heti két-három alkalommal járt át a száz kilométerre lévő Miskolcra, ahol később továbbtanult. Akkor még a 400 méteres síkfutás volt a fő száma, amelyben többszörös korosztályos magyar bajnok. A nemzetközi porondon is ezen a távon mutatkozott be, a 2006-as pekingi junior-világbajnokságon továbbjutott a középdöntőbe és összesítésben a 20. helyen végzett. A következő évben felnőtt Európa-kupán állt rajthoz Olaszországban, és indult a hollandiai Hengelóban rendezett junior Európa-bajnokságon. Az ígéretes kezdet mégsem hozta meg a várt folytatást, sérülések is hátráltatták. Kacérkodott már a többpróbával is, de még nem tudta elhatározni magát.

„Testnevelés tagozatos osztályba jártam, és éppen a gerelyhajítást tanultunk, ami annyira jól ment, hogy elindultam az országos bajnokságon és második lettem... Meghívtak egy válogatott versenyre Budapestre, a Puskás Ferenc Stadionba – hihetetlen érzés volt, hiszen korábban egyáltalán nem foglalkoztam a gerelyhajítással.” Az edzője kevésbé örült a váratlan kitérőnek, elvégre a gerelyhajítás semmilyen szempontból sem segíti a négyszázas felkészülést... Miután Rita meg is nyerte a válogatót, elkezdték győzködni, adjon egy esélyt a többpróbának, de végül edzőjével elvetette az ötletet.

Aztán az ígéretes futókarrierjének is vége lett, miután 2008-ban porcleválás miatt térdműtéten esett át, és már nem tudott a korábbi szintjére visszatérni. „Akkor érettségiztem, az edzőmnek pedig dolgoznia kellett az edzések mellett, így sokszor egyedül maradtam a pályán, ami a motivációmnak sem tett jót. Egyre kevesebb edzésem volt, ami volt, az is rendszertelenné vált, előfordult, hogy egy hónapig nem csináltam semmit, aztán pedig minden nap lementem a héten. Végül 2009-ben abbahagytam a versenyszerű sportolást.”

Még húszéves sem volt, egy miskolci fitneszteremben kezdett dolgozni recepciósként, és annyira megszerette a légkört, hogy hét éven keresztül ott maradt. Sokáig nem is hiányzott neki az atlétika, egyrészt, mert az idejét kitöltötte a magánélete és a munkája, másrészt mert nem látott már magában többet, nem érezte, hogy jobb eredményekre lenne képes. A mozgás az élete része maradt, már csak munkája miatt is közel került hozzá a fitnesz, újra kézilabdázni kezdett, és olyan extrém sportokat is kipróbált, mint a snowboard és a wakeboard. Ez így ment nyolc éven át, de amikor vége lett a kapcsolatának, hirtelen rengeteg szabadideje lett...

„Egy régi ismerősöm vetette fel, hogy térjek vissza az atlétikai pályára, amire végül 2017-ben sor is került, de inkább csak a pluszkilóimat akartam ledolgozni... Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy még versenyezni fogok, biztos kiröhögöm. Nem hittem benne, sőt, lehetetlennek tartottam, hogy ennyi kihagyás után, gyakorlatilag a semmiből olyan magas szinte eljussak, hogy országos bajnokságon dobogóra állhassak.”

Szász Lászlóval kezdett el dolgozni Miskolcon, akit már korábbról ismert, és a szakember többször is felvetette, nem akarja-e újrakezdeni, amire az akkor 27 éves Rita határozott nemmel felelt. Adott viszont egy esélyt a többpróbának, egyre többször járt le a pályára, edzője jól felépítette az edzéseit, és nem volt vele szemben semmilyen elvárása, csak azért csinálta, mert élvezte...   „Emlékszem, 2017. május 14-én mentem le először edzésre, és egy év után már minden versenyszámot gyakoroltam. Aztán a következő évben elindultam az országos bajnokságon hétpróbában, és meglepetésemre második lettem. Ekkor fogalmazódott meg bennem: ez többet tartogathat nekem, mint reméltem. Egyébként az edzőm jobban hitt bennem, mint én magamban, ha nem hozzá kerülök, biztosan nem tartok ma itt. Nagyon sokat köszönhetek neki.”

A miskolci munkája is rugalmas volt, és közben megismerkedett a barátjával, aki Kisvárdán volt labdarúgó, de miután felköltözött a fővárosba, Ritának is égetővé vált kérdés: hogyan tovább? Egy éven keresztül ingázott Budapest és Miskolc között, és pluszmotivációt jelentett neki, hogy minél jobb eredményeket érjen el, így felkerülhessen a párjához a fővárosba. Ennek egyébként nem csak az volt az oka, hogy együtt lehessenek, hanem az is, hogy Miskolcon ugyan sokan segítették a pályafutását, de nem volt edzőtársa. Ez a kérdés is megoldódni látszott, amikor 2019-ben Krizsán Xéniával és edzőjével, Szabó Dezsővel edzőtáborozott, a kiváló edző végül elvállalta az ő felkészítését is, így októberben felköltözött Pestre, de maradt a Diósgyőri VTK versenyzője.

„Szeretem a többpróbát, mert a felkészülés kemény, mégsem monoton, minden nap más. Nekem a legnehezebb az utolsó versenyszám, a nyolcszáz méteres síkfutás, fizikailag és mentálisan az fáj a legjobban. A többi versenyszámot szeretem, mindegyik kihívás, és még valamennyiben van mit javítanom. Magasugrásban nagyot fejlődtem, de a súlylökésem még nem elég kiegyensúlyozott és gerelyhajításban technikailag szétesett a mozgásom, így be kell hoznom a lemaradást.”

Bár a 2020-as párizsi szabadtéri Európa-bajnokságra is teljesítette a szintet, mivel törölték a naptárból a világjárvány miatt, az első felnőttvilágversenye végül a toruni fedett pályás kontinensviadal lett, 31 évesen. „Nem esett nehezemre »elengedni« Párizst, mert nem éltem bele magam, már benne volt a levegőben a halasztása – mondta Rita, aki 2007 óta nem versenyzett külföldön, mielőtt meghívtak a téli Eb-re.  – Ajándék volt, hogy ott lehettem Torunban, bár amikor megkaptam a meghívót, volt bennem kis félelem is. Sokat segített, hogy ott volt Xéni is, a puszta jelenléte is mindig megnyugtat.”

Nemes Rita végül hatodik lett a tizenkettes mezőnyben, első világversenyét máris kiemelkedő eredménnyel zárta. Egy-két évet még szeretne az atlétikai pályán maradni, mielőtt családot alapítana – a súlylökő Márton Anita példáját követné, aki mindent elért már, mielőtt gyermeke megszületése miatt felfüggesztette a karrierjét. „Egyszer úgy hagytam abba az atlétikát, hogy tudtam, még lett volna bennem. Másodszorra viszont úgy szeretném, hogy tudom, mindent kiadtam magamból.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. március 13-i lapszámában jelent meg.)