Csupasport: az ultrafutók nem mostohagyerekek

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 18:04
Címkék
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke úgy véli, noha az ultra- és a terepfutás amatőr szabadidős tevékenység, bizonyos feltételek teljesülése esetén anyagi segítséget nyújthat a MASZ.

Egyre népszerűbb Magyarországon az ultrafutás, versenyzőink nagyszerű eredményeket érnek el a világ- és Európa-bajnokságokon, a különféle patinás versenyeken, ráadásul a pandémia idején még az is a hosszútávfutás felé fordult, aki korábban egyáltalán nem űzte, vagy éppen évekkel korábban leállt.

2013 végén az ultrafutás szövetségi képviselete megszűnt, és létrejött az ultrafutó-bizottság a Magyar Atlétikai Szövetségen (MASZ) belül, amelynek megalakulása óta Molnár Tamás az elnöke. A szakág még sincs hasonló helyzetben, mint az atlétika többi közismert versenyszáma, mert amatőr alapokon nyugszik.

„Fontos tudni, hogy a MASZ, mint a sportszervezetek nagyon nagy százaléka, adófizetői pénzből él – mondta a Csupasport megkeresésére Gyulai Miklós, a honi szövetség elnöke. – Ennek elköltésére megvan a kritériumrendszer, amely a nemzetközi eredményesség mellett a versenyzői és a taglétszámtól is függ. Az ultrafutás amatőr szabadidős tevékenység, és nagy dolog, ha valaki, mondjuk, száz kilométeren világbajnok lesz, de ez egyéni elismerés."

A teljes beszélgetést a Csupasport.hu oldalon találják, ahol olvashatnak egy cikket a futás közbeni frissítésről is, amelyben az elvesztett folyadék, tápanyag és elektrolit pótlásáról a sportélelmiszer-gyártásban is jártas dr. Gyimes Ernő véleményét kértük ki.

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
Tegnap, 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik