Atlétika: Coleman fellebbez az eltiltása ellen

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 10:58
null
Christian Coleman állítja, sohasem doppingolt (Fotó: AFP)
Christian Coleman, a férfi 100 méteres síkfutás világbajnoka jogi képviselőjén keresztül jelezte, hogy mindenképpen fellebbezni fog két évre szóló eltiltása ellen, amelyet doppingellenőrzések elmulasztása miatt kapott. Ha a büntetés érvényben marad, nem vehet részt a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián.

Emanuel Hudson, az atléta képviselője közölte, hogy a sprinter a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul. Hozzátette: Coleman az eljárás lezárultáig nem kíván nyilatkozni.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó szervezete (AIU) kedden számolt be a büntetésről, miután júniusban előzetesen felfüggesztette a 24 éves amerikai futó versenyzési jogát.
Coleman akkor a Twitter-oldalán közölte, hogy 2019. december 9-én nem tartózkodott otthon, amikor az ellenőrök jártak nála, ez pedig egy éven belül a harmadik mulasztása volt. Az atléta azzal vádolta meg a doppingellenőröket, hogy szándékosan csapdát állítottak neki. A vágtázó ugyanis állítása szerint a lakásához közel található bevásárlóközpontban volt, amikor tesztelni akarták az otthonában, és rendelkezésre állt volna, ha felhívják telefonon. Jelezte, bármikor kész a mintaadásra, és számlákkal, nyugtákkal tudja bizonyítani, amit állít. Szerinte éppen az volt az ellenőrök célja, hogy lemaradjon a mintavételről.

Az AIU közlése szerint az eltiltás 2022. május 13-án jár le, egyébként pedig fellebbezést lehet benyújtani a CAS-hoz.

A 2019-es dohai világbajnokságon a 100 méter mellett 4x100 méteren is aranyérmes sprintert az elmúlt év végén is fenyegette eltiltás, ám akkor a három mulasztása éppen nem volt egy éven belül, így versenyezhetett a vb-n, a decemberi újabb eset viszont súlyos következménnyel jár. Coleman azt megelőzően 2019. január 16-án és 2019. április 26-án nem volt elérhető, az egy éven belüli három hiányzás pedig doppingvétségnek minősül, és egy vagy két évre szóló eltiltást vonhat maga után.

Coleman a júniusi Twitter-bejegyzésében hangsúlyozta: sohasem doppingolt és ha kell, mostantól karrierje végéig akár naponta is ad mintát, hogy bizonyítsa ártatlanságát.

Legfrissebb hírek

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Noah Lyles lett az első, aki hatszor nyert Gyémánt Liga-döntőt

Atlétika
2025.08.28. 22:03

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
2025.08.02. 09:20

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08
Ezek is érdekelhetik