Atlétika: nem lesz idén mezeifutó Európa-bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 12:09
Véglegesnek tekinthető, hogy idén nem rendezik meg a mezeifutó Európa-bajnokságot, bár a múlt heti törlés után több tagország, így Magyarország is jelezte érdeklődését.

Az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) múlt szerdán jelentette be, hogy törölte a decemberre kiírt Eb-t, miután egyeztetett az ír szervezőkkel, akik jelezték a koronavírus-járvánnyal összefüggő aggodalmaikat. A mostani előírások mellett ugyanis biztosan nem lehet nagy tömeggel járó rendezvényeket tartani Írországban.

Az EAA-nak ezt követően három tagország, Magyarország, Belgium és Észtország jelezte, hogy érdeklődne az esemény iránt. Gyulai Márton, az EAA tanácsának tagja tweet-üzenetében azt írta, a magyar szövetség kész tárgyalni a feltételekről.

Az EAA végrehajtó bizottsága azonban úgy döntött, idén nem lesz mezeifutó Eb. A kontinentális szövetség múlt szerdán a honlapján sajnálatát fejezte ki a viadal törlése miatt, mert a párizsi szabadtéri Eb meghiúsulása után a mezei Eb volt az utolsó lehetőség, hogy nagy versenyt rendezzen ebben az évben.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Jakob Ingebrigtsen triplázott a mezei futó Európa-bajnokságon is

Atlétika
2024.12.08. 13:09

Öt magyar indul a mezeifutó Európa-bajnokságon

Atlétika
2024.11.28. 18:39

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik