Atlétika: a GEAC–Ikarus nyerte meg a csapatbajnokságot

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.09.06. 18:46
null
Mozgalmas és sikeres napja volt Csere Gáspárnak a vasárnap (Fotó: Tumbász Hédi)
A GEAC-Ikarus csapata nyerte meg az idei atlétikai csapatbajnokságot, Csere Gáspár eddigi legjobb hazai idejével lett újra a félmaratoni magyar bajnoka.

 

Vasárnap reggel a megszakítás nélkül negyedik hazai bajnoki címét szerző Csere Gáspár (BEAC) és Kovács-Garami Katalin (Bp. Honvéd) nyerte meg a 35. WizzAir Budapest Félmaratonit, ami nemcsak országos bajnokság volt, hanem a magyar csapatbajnoki döntő része is. A patinás hazai versenyen egyébként idén a koronavírus-járvány és a határzár miatt feleannyian álltak rajthoz, mint tavaly.

„Ez volt az egyik főversenyem idén, a járvány kitörése óta minden viadalt megbecsülünk   – monda a Nemzeti Sportnak az idei legjobbjával, 1:06:30-cal elsőként célba érő Csere Gáspár, aki fél nappal később ötezer méteren is elindult a csapatáért.   –   Március óta intenzív edzésmunkát végzünk, sikerült fejben átkapcsolnom, és előre lépnem, ez a futás jó visszajelzés volt. Célom a bajnoki cím megszerzése volt, és egy jó, akár hatvanöt percen belül idő, ami egyéni csúcs is lehetett volna. Jó tempóban kezdtem, hat kilométernél a többiek leszakadtak, de a táv felénél lassulni kezdtem, mert nehéz egyedül tempót futni. Elégedett vagyok, ez volt a legjobb félmaratoni időm ezen a versenyen, és ezzel együtt itthon is.”    

A csapatbajnokság második napján a női száz gátat az országos csúcstartó Kozák Luca (DSC–SI–NYSC) nyerte csapattársa, Kerekes Gréta előtt, a férfiaknál Baji Balázs (Bp. Honvéd) végzett az élen. A férfi gerelyhajítást a mezőnyből több mint tizenegy méterrel kiemelkedve a világbajnoki döntős Rivasz-Tóth Norbert (Konok Kunok) nyerte meg 80.63-mal, aki ebben az évben már hatodik alkalommal dobott nyolcvan méter felett.

A női távolugrás ezúttal is nagy küzdelmet hozott Farkas Petra (Bp. Honvéd), Lesti Diana (Pannon Duo) és Nguyen Anasztázia (MTK–UTE) között, Farkas és Lesti egyaránt 658-cal végeztek az élen, utóbbinak ez egyéni csúcsa volt. Mivel azonos eredménynél a második legnagyobb ugrás dönt, végül Farkas Petra nyerte a versenyt, mert egy centivel nagyobb lett a következő kísérlete.

A hetedik magyar atlétikai csapatbajnokságot végül a GEAC–Ikarus csapata nyerte meg az MTK–UTE és a Ferencváros előtt. A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) összesen ötvenmillió forintot osztott szét a helyezések alapján.

MAGYAR ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁG 
A végeredmény:   
1. GEAC–Ikarus (392.5 pont), 2. MTK–UTE (359), 3. FTC (346), 4. Bp. Honvéd (314), 5. DSC–SI–NYSC (277), 6. Pannon Duo (240)

Legfrissebb hírek

Csere Gáspár három éve nem futott ilyen jó maratonit

Atlétika
2024.12.07. 16:07

Tusványos: Nincs női és férfi hegymászás – Sterczer Hilda

Egyéb egyéni
2024.07.24. 15:17

Atlétikai vb: A célba érkezés feledtetett minden fájdalmat – Kovács-Garami Katalin

Atlétika
2023.08.27. 09:34

Atlétikai vb: így szurkolt Kovács „Kokó” István a feleségének a maratonin – videó

Atlétika
2023.08.26. 13:53

Atlétikai vb: a szurkolók segítségével átlendülhetnek a holtponton női maratonistáink

Atlétika
2023.08.16. 08:37

Atlétika: az eddigi legnagyobb magyar vb-csapat alakul

Atlétika
2023.08.01. 09:03

Csupasport: maratoni vb-re készülés gyereknevelés közben

Atlétika
2023.06.21. 16:05

Sportrádió: 43 évesen futna egyéni csúcsot a budapesti vb-n Kovács-Garami Katalin

Atlétika
2023.06.08. 21:30
Ezek is érdekelhetik