Atlétika: a versenyzők több beleszólást követelnek a szövetség döntéseibe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.29. 15:03
null
Taylor saját, független szövetséget alapított (Fotó: AFP)
Az atléták elvárják, hogy a nemzetközi sportági szövetség (WA) a jövőben ne hozzon olyan döntéseket, melyek szöges ellentétben állnak a sportolók érdekeivel – jelentette ki a hármasugrás kétszeres olimpiai bajnok sztárja, az amerikai Christian Taylor.

 

A 30 éves sztár nemrégiben megalapította az atléták független szövetségét, melynek az a célja, hogy hatékonyan fellépjen a versenyzők érdekében, és ne fordulhasson elő például olyan, hogy a WA kivesz számokat a legrangosabb sorozatából, a Gyémánt Ligából a sportolók tiltakozása ellenére.

A Sebastian Coe vezette atlétikai szövetség tavaly novemberben a televíziós közvetítési igényekre hivatkozva drasztikus lépésre szánta el magát, nyolc számot kihúzott a Gyémánt Ligák műsorából, a versenyek hosszát pedig – legalábbis azt a részét, amit a közvetítenek – 90 percesre csökkentette. Így idén a női és férfi 200 méter, a diszkoszvetés, a hármasugrás és a 3000 méter akadályfutás sem szerepel a GYL műsorán, ami azért különösen fájdalmas Tayloréknak, mert bevételi forrásaik egy jelentős részétől elesnek.

„Az volt az utolsó csepp a pohárban” – jelentette ki Taylor a Süddeutsche Zeitung című lapnak. – „Ez volt a következménye annak, hogy minden döntés a WA kezében van.”

A négyszeres szabadtéri világbajnok ugró úgy látja, hogy az atléták szinte minden befolyásukat elveszítették a szövetségben, annak ellenére, amit a WA mond.

„A szövetség folyton azt hangoztatja, hogy mi versenyzők vagyunk a főszereplői a show-nak, de akkor minket miért nem vonnak bele a fontos döntésekbe?” – tette fel a kérdést Taylor, aki szerint az atlétatársadalom nagy része egyetért vele, köztük a sportág legjobbjai is. – „Ha a legsikeresebbek sem boldogak, akkor valami alapvetően rosszul működik.”

Legfrissebb hírek

Sebastian Coe nyitott az oroszok olimpiai visszatérésére

Egyéb egyéni
2025.02.25. 11:25

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Atlétikai világdöntő: a legjobbak legjobbjai visszatérnek Budapestre

Atlétika
2024.11.22. 14:46

Sebastian Coe reméli, hogy megtelik a tokiói stadion a 2025-ös atlétikai vb-n

Atlétika
2024.10.04. 15:55

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Schmitt Pál szerint akár női elnöke is lehet a NOB-nak

Egyéb egyéni
2024.09.16. 18:00

A NOB akadályokat gördíthet Sebastian Coe elnöki ambíciói elé

Egyéb egyéni
2024.09.11. 13:40
Ezek is érdekelhetik