Doppingügy: két éve visszavonult orosz atlétát tiltottak el

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.08. 19:47
A doppingellenes szabályok megsértése miatt négy évre eltiltották Alekszandr Susztov orosz magasugrót, annak ellenére, hogy 2017-ben már visszavonult.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozatának indoklásában az áll: tiltott anyag, illetve módszer felhasználása vagy annak kísérlete miatt büntették meg az atlétát, de konkrétumokat nem közölt.

Susztov összes eredményét törölték 2013 júliusa és 2017 júliusa között, így a 2013-as moszkvai világbajnokságon elért hetedik helyezését elveszítette, négy érmét viszont megtarthatta: 2009 és 2011 között egyéniben és csapatban is egy-egy aranyat és bronzot nyert.

A korábbi magasugró csupán annyit mondott, nem ért egyet a CAS döntésével.

Legfrissebb hírek

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03
Ezek is érdekelhetik