Tokió 2020: Baji és Pars számára előny a halasztás – Gyulai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.26. 22:04
Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja szerint Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói nyári olimpia elhalasztása.

Gyulai az M1 aktuális csatornán csütörtökön úgy fogalmazott, az Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes gátfutónak, valamint az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok, illetve kétszeres világbajnoki ezüstérmes kalapácsvetőnek is kifejezetten jókor jött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi döntése.

„Baji Balázs nagyon szerencsétlen sérülésből tér vissza éppen. Alig egy esztendővel ezelőtt azt sem tudtuk, képes lesz-e még futni, most viszont a legjobb úton van, hiszen megint elindult, megint versenyez, és egyre jobb eredményeket produkál. Neki minden nap, amivel tovább tud készülni, egy ajándék és egy lehetőség” – fogalmazott Gyulai.

Hozzátette, Pars Krisztián térdét tavaly ősszel ismét megműtötték, ezért neki szintén előny, hogy a koronavírus-járvány miatt nem idén, hanem jövőre rendezik az ötkarikás játékokat.

„Jelezte, hogy annál jobb neki, minél tovább tud készülni. A visszavonulás meg sem fordult a fejében, mert még nagyon sokat szeretne letenni az asztalra – magyarázta Gyulai Márton, aki szerint nem a rosszat kell látni a NOB döntésében, hanem ki kell használni az ebben rejlő lehetőségeket. – Olyan helyzetben van a világ sportja, amilyenben békeidőben, tehát világháborún kívül talán még soha. Bármennyire is fájdalmas nagyon sokaknak, azt gondolom, ez volt az egyetlen biztonságos megoldás.”

A következő atlétikai világbajnokságot az Oregon állambeli Eugene-ben rendeznék jövőre augusztus 6-tól 15-ig, ám az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége már jelezte, hogy az olimpia elhalasztása miatt kész tárgyalni a módosításról.

Gyulai Márton közölte, egyelőre nem kaptak semmiféle jelzést a nemzetközi szövetségtől arra vonatkozóan, hogy a 2023-as budapesti vb kapcsán bármi is változna, szerinte maradni fog a augusztus 19. és 27. közötti időpont.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
2025.10.02. 17:47

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00
Ezek is érdekelhetik