Atlétika: még fejlődni kell, hogy a 9.58-at megdöntsék – Bolt

Vágólapra másolva!
2019.08.15. 10:16
null
Bolt és felülmúlhatatlannak tűnő ideje (Fotó: AFP)
Usain Bolt szerint a jelenlegi sprintereknek még gyorsulniuk kell, hogy meg tudják dönteni csúcsait – a jamaicai sztár annak a kapcsán nyilatkozott, hogy tíz éve, 2009. augusztus 16-án futotta 9.58 másodperces világrekordját 100 méteren a berlini világbajnokságon.

„Még mindig nagyon büszke vagyok, hogy ilyen időt tudtam elérni, s hogy tíz év után még mindig él ez a csúcs” – mondta a Bolt a sportbuzzer honlapnak.

A nyolcszoros olimpiai és 11-szeres világbajnok futó – akárcsak a szakértők többsége – azzal számol, hogy rekordjait nem fogják megjavítani a közeljövőben.

„Mindig azt mondom, a rekordok azért vannak, hogy megdöntsék azokat. Egy nap majd jön valaki, aki új csúcsot ér el. De remélem, hogy még hosszú ideig én leszek a világ leggyorsabb embere!” – fogalmazott. Hozzátette: a jelenlegi sprintergenerációnak még gyorsulnia kell, hogy megjavítsa ezeket a rekordokat.

A 32 éves Bolt 2009-ben a 100 méter mellett 200 méteren is világcsúcsot futott 19.19 másodperccel Berlinben.

„Az volt az érzésem, hogy ezen az időn még tudok javítani. De sérülések megakadályoztak ebben” – mondta Bolt, aki a 2017-es londoni vb-n fejezte be pályafutását. Mostani életéről úgy nyilatkozott, az sokkal stresszesebb, mint sportolói karrierje volt.

„Nagyon keményen dolgozom a szponzoraimmal, partnereimmel és persze elsősorban az alapítványommal. Ugyanakkor élvezem ezt az új életet. Végre azt ehetem és ihatom, amit akarok. És nem kell korán lefeküdnöm” – mondta Bolt.

BOLT VILÁGCSÚCSA

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Usain Bolt mégsem viszi az olimpiai lángot a megnyitón

Párizs 2024
2024.07.26. 12:00

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik