Gyulai Memorial: világsztárokkal küzdhet meg Kővágó Zoltán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.04. 12:17
A számítógépes világranglista első öt helyezettje indul férfi diszkoszvetésben a székesfehérvári Gyulai István Memorial–Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyen a címvédő Kővágó Zoltán is dobókörbe lép.

A Honvéd olimpiai ezüstérmes versenyzője eddig négyszer diadalmaskodott a Gyulai Memorialon. Idei ellenfelei között lesz a 2015-ös világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, 130 kilós lengyel Piotr Malachowski (4. a számítógépes rangsorban), aki olimpián kétszer volt második. Egyéni csúcsa 71.84 méter, ami jobb, mint a szintén résztvevő, vb-címvédő litván Andrius Gudziusé (1. – 69.21 m). A 145 kilós svéd Daniel Stahl (2.), a tavalyi vb ezüstérmese mellett a legsúlyosabb atléta, a londoni vb-n harmadik, 159 kilós amerikai Mason Finley lesz – derül ki a szervezők hétfői hírleveléből.Piotr Malachowski (4. a számítógépes rangsorban), aki olimpián kétszer volt második. Egyéni csúcsa 71.84 méter, ami jobb, mint a szintén résztvevő, vb-címvédő litván Andrius Gudziusé (1. – 69.21 m). A 145 kilós svéd Daniel Stahl (2.), a tavalyi vb ezüstérmese mellett a legsúlyosabb atléta, a londoni vb-n harmadik, 159 kilós amerikai Mason Finley lesz – derül ki a szervezők hétfői hírleveléből.

A belga Philip Milanov (5.) Eb- és vb-ezüstérmesként, universiade-győztesként érkezik Fehérvárra. A számítógépes világranglista 3. helyezettje, a tavalyi vb negyedik helyezettje, a jamaicai Fedrick Dacres szintén eljön, akárcsak az Eb- és vb-harmadik lengyel Robert Urbanek.

Kővágó Zoltán mellett még két magyarnak szurkolhatnak a nézők: a junior Európa-bajnok Szikszai Róbert és az idei dobó Európa-kupán harmadik Huszák János mérettetheti meg magát a legjobbak között.

A 8. Gyulai Memorialt július elsején és másodikán rendezik meg Székesfehérváron.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Az ügyességi számok világsztárjai ellopták a show-t a futók elől a Gyulai István Memorialon

Atlétika
2024.07.11. 14:57
Ezek is érdekelhetik