Atlétika: örökös elitiltás az orosz gyalogló Európa-bajnoknak

Vágólapra másolva!
2018.03.09. 16:49
Doppingolásért örökös eltiltással sújtotta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Sztanyiszlav Jemeljanov orosz gyaloglót.

A 27 éves atléta azért kapta a legszigorúbb fegyelmi büntetést, mert – az IAAF pénteki indoklása szerint – „vétkes tiltott anyagok és tilos felkészülési módszerek használatában, illetve azok használatának megkísérlésében".

Jemeljanovot a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 2017 tavaszán már nyolc évre eltiltotta a doppingellenes szabályok megsértése miatt, egyszersmind törölte a 2015 júniusa után elért eredményeit. Még korábban, 2010-ben is volt doppingügye, s miután vétkesnek találták, megfosztották aranyérmétől, amelyet az az évi Európa-bajnokságon szerzett 20 kilométeres gyaloglásban.

Az IAAF 2015 novemberében függesztette fel az orosz szövetséget, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlott. Ezzel a döntéssel automatikusan valamennyi orosz atléta nemzetközi versenyzési jogát is felfüggesztették, így a riói olimpián, a tavalyi, londoni szabadtéri világbajnokságon és a múlt heti, birminghami fedett vb-n sem szerepelhettek szövetségi szinten, csak különengedéllyel indulhattak azok, akik a szigorú feltételeknek megfeleltek.

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik