Diáksport: atlétikai csúcsokkal kezdődtek a diákolimpia döntői

Vágólapra másolva!
2017.10.16. 14:50
Új versenycsúcsok születtek hétvégén a 2017–2018-as tanévi diákolimpia első állomásán, az ügyességi és váltófutó csapatbajnokság országos döntőjén.

A Magyar Diáksport Szövetség hétfői tájékoztatása szerint ötfős csapatokban csaknem tízezer gyerek versenyzett, közülük került ki az 1136 döntős. Szombaton a felső tagozatosok (III-IV. korcsoport) magasugrásban, távolugrásban, súlylökésben, kislabdahajításban és 10x200 méteres váltófutásban mérték össze tudásukat a budapesti IKARUS BSE Atlétikai Centrumban. Vasárnap pedig a középiskolások (V-VI. korcsoport) kerültek sorra magasugrás, távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás, 4x800 méteres, illetve 4x1500 méteres váltófutás és svédváltó versenyszámokban.

A viadalokon új diákolimpiai csúcsok is születtek: a lányok III-IV. korcsoportos magasugrás versenyében a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola, a 3 kilogrammos súlylökésben pedig a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola, míg a fiúk V-VI. korcsoportos távolugrás számában a Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma, 6 kilogrammos súlylökésben a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium állított fel új csúcsot.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Közel félmillióan vettek részt a Magyar Diáksport Napján

Egyéb egyéni
2024.09.27. 16:39

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik