Atlétika: a CAS sem adta vissza az ugró olimpiai bronzérmét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 13:54
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az orosz magasugró, Anna Csicserova fellebbezését, amelyet azért nyújtott be, hogy visszakapja a 2008-as pekingi nyári játékokon szerzett bronzérmét.

Az atlétát azután fosztotta meg harmadik helyezésétől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly októberben, hogy a Pekingben adott mintájának újraellenőrzése pozitív eredménnyel zárult. Az elemzés szerint a magasugrónő a szteroidok közé tartozó turinabolt használta.

A CAS pénteki közleményében csak a fellebbezés elutasításának tényét közölte, döntésének indoklását nem hozta nyilvánosságra.

A pekingi játékok női magasugróversenyének végeredményében jelentős változásokat hoztak az újraellenőrzések, miután a harmadik helyezett mellett a negyedik és az ötödik eredményét is törölték, így a bronzérem az eredetileg hatodikként záró, amerikai Chaunté Howardhoz kerül.

Anna Csicserova pekingi esete ugyanakkor nincs hatással a 2011-es világbajnokságon és a 2012-es londoni játékokon szerzett aranyérmére.

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19
Ezek is érdekelhetik