Atlétikai vb: Halász Bence első kísérlete döntőt ért

VINCZE SZABOLCS (LONDON)VINCZE SZABOLCS (LONDON)
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 20:44
Első próbálkozásával túldobta a 75.50 méteres selejtezőszintet Halász Bence, és bejutott a férfi kalapácsvetés fináléjába a londoni atlétikai világbajnokságon.

A junior világbajnok, idén U23-as Európa-bajnok magyar sportoló az A csoportban 75.56 méteres dobással biztosította helyét a fináléban.

„Első felnőtt világbajnokságomon egyáltalán nem izgultam, úgy jöttem ide, hogy ez bónuszverseny, ahol semmit sem veszíthetek, csak tanulhatok – mondta Halász Bence, miután bejutott a döntőbe. – Persze a hetvennyolc méter feletti dobásom után azért úgy voltam vele, hogy Londonban döntőbe is juthatok. Az eső most a barátom volt, mert a felkészülési időszakban akkor is edzünk, ha vihar van, éppen az ilyen helyzetek miatt. Ez most sem zavart meg, hálás vagyok az edzőimnek, hogy erre is felkészítettek. Erőben és gyorsaságban tudok még beleadni, ez nyolcvanszázalékos dobás volt, maradt még bennem.”

Legfrissebb hírek

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Németh Zsolt: A 85 méter sem elérhetetlen Halász Bencének

Atlétika
2025.10.09. 21:04

Szabados Ármin jelölt az év Európai feltörekvő atlétája címre

Atlétika
2025.09.30. 22:22

Atlétika: Szabados Ármin nem tett le az U20-as világrekordról

Utánpótlássport
2025.09.25. 16:30

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43
Ezek is érdekelhetik